2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Demeter: Akik bűncselekményt követtek el, börtönbe fognak kerülni

Hír TV

2018. február 12., hétfő 09:03, frissítve: hétfő 09:31

Kormányra kerülésük esetén nyilvánosságra hoznák a letelepedési kötvénybiznisz hátterét – mondta az LMP országgyűlési képviselője Reggeli járat című műsorunkban.

Demeter Márta szerint a programon már most 17 milliárdot bukott az állam, ráadásul ezzel a konstrukcióval húszezer embert engedtek be a schengeni övezetbe úgy, hogy érdemi biztonsági átvilágításon nem estek át.

Eleve ezt a törvényt hatályon kívül kell helyezni, ami lehetővé tette ezt az egész konstrukciót. Ugye most a kormány felfüggesztette, de ez nem azt jelenti, hogy ne nyithatnák újra bármelyik pillanatban, akár holnap is ennyi erővel. Úgyhogy ezt a törvényt hatályon kívül kell helyezni, és ahogy mondom, az egészről egy úgynevezett fehér könyvet kell csinálni. Az embereknek látniuk kell, hogy ezen kik gazdagodtak, milyen módon, és azok az emberek, akik bűncselekményt követtek el, azok börtönbe fognak kerülni – mondta a képviselő.

Tekintse meg a teljes beszélgetést!

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!