2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:05

Csontos: Figyelmeztettük a kollégákat, hogy legyenek óvatosak

Hír TV

2018. április 5., csütörtök 21:48, frissítve: csütörtök 22:26

A Nyílt Társadalom Alapítvány is kapott gyanús meghívókat, e-maileket – ezt a civil szervezet szóvivője erősítette meg Egyenesen című műsorunkban.

Elmondta: őket is olyan kamucégek hívták különböző találkozókra, amelyek már nem is léteznek.

Csontos Csaba közölte, hogy egyik brüsszeli tanácsadójukat, valamint felsőoktatási programjuk egyik külföldi vezetőjét is megkeresték a hírszerzők, vagyis az akció teljesen globális volt.

A szóvivő szerint a módszer megegyezett a Migration Aid esetében tapasztaltakkal, vagyis külföldi utakkal csábították a civil szervezet képviselőit különböző európai nagyvárosokba a találkozókra.

„Vizsgáljuk a jogi hátterét, hogy mit lehet csinálni. Egyelőre igazából figyelmeztettük a kollégákat arra, hogy ezekre a dolgokra figyeljenek. Óvatosak legyenek, és nyilvánvalóan az olyan személyek, mint én, aki kap bizonytalan eredetű megkereséseket, külön figyelek arra, hogy akkor kivel és milyen körben találkozom” – mondta el Csontos.

Tekintse meg a teljes beszélgetést!

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!