2024. 12. 03. Kedd Ferenc, Olívia napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:55

Csömörön nemet, Budaörsön igent mondtak az államosításra

,

2016. december 16., péntek 13:44, frissítve: péntek 18:55

Gödöllő és Csömör képviselő-testülete is elutasítja iskolái államosítását, ezért nem írják alá az erről szóló szerződést. Az érintett települések polgármesterei azt is sérelmezik, hogy az állam nemcsak az iskolákat vinné, hanem – szolidaritási adó formájában – még a helyi adóbevételek egy részét is. Megállapodás hiányában a közoktatásért felelős miniszter dönthet az intézmények sorsáról, öt napon belül.

Évente önerőből tízmilliókat költött iskoláira Csömör önkormányzata. Hatszáz gyerek tanul a helyi általános iskolában, de a Pest megyei nagyközségben működik egy zeneiskola is csaknem háromszáz diákkal. Csömör polgármestere szerint az államosítás nem a gyerekek érdekét szolgálja.

„Tapasztalataink nagyon rosszak. Az elmúlt években szakmai, fenntartási költségeket is át kellett vállalnunk az állam helyet, olyan kiadásokat, amelyeket nekik kellett volna állniuk, tehát hogyha még a működtetést is, az intézmények, az épületek fenntartását is elveszik, akkor bizony az önkormányzati vagyon is veszélybe kerülhet” – jelentette ki Fábri István.

Gödöllő képviselő-testülete is nemet mondott általános és középiskolái államosítására, ezért ők sem írják alá az erről szóló szerződést. Milliárdokat költöttek az intézményekre, ezért nem mondanak le róluk önként.

„Azért sem támogatta, mert azzal, hogy elviszik a létesítményeket üzemeltetésre így véglegesen a várostól, az eddig ráköltött pénz felett még százmillió forintot vesznek el a költségvetésből, azaz úgymond szolidaritási adó formájában kell az állam feladatait máshol ezen a területen támogatni. Ez elfogadhatatlan. Abban sem vagyunk biztosak egyébként, hogy azt a pénzt, amit mi eddig ráköltöttünk, rá fogják költeni a létesítményeinkre, éppen ezért úgy gondoltuk, hogy nem fogunk önként lemondani erről a létesítményegyüttesről, hanem ha úgy gondolják, akkor vegyék el” – mondta el Gémesi György, Gödöllő polgármestere.

Budaörs viszont beadta a derekát, az önkormányzat hosszas alkudozás után hajlandó szerződést kötni a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal.

„A szerződést olyan módon egészítettük ki, amely minden olyan garanciális feltételt, ami az épület működtetésére, tehát az, hogy karbantartás, fenntartás, felújítás, renoválások stb. garantáltan megtörténjen, azt a szerződés tartalmazza. De ezen túlmenően fenntartási feladatokra is, hogy a gyerekeknek milyen szakkörök és egyéb, tehát mindazt rögzítettük, amit eddig is kaptak, és ezt beépítettük a megállapodásba, hogy ezt garanciákkal a Klik a jövőben is el fogja látni” – mondta el Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere.

Az oktatási államtitkár a múlt héten azt mondta, hogy miniszteri rendelettel veszik el az iskolákat azoktól az önkormányzatoktól, amelyekkel nem tudnak év végéig szerződést kötni.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!