Civiltörvény: „előbb-utóbb el fog bukni”
2017. június 14., szerda 12:04
A polgári engedetlenségükről szólva elmondta: az átláthatóság nem sérül azzal, hogy nem fogják betartani a törvényi rendelkezéseket, mert ezután is minden adományt fel fognak tüntetni a honlapjukon. Az esetleges szankciók kapcsán pedig abban reménykednek, hogy a bíróság a legenyhébbeket alkalmazza velük szemben.
„Ez a törvény jogellenes, igazságtalan és megbélyegző. Attól, hogy az Országgyűlés elfogadta, még nem lesz jog. Számos olyan esetet láttunk a történelem során, hogy polgárok, szervezetek békésen tiltakoztak olyan törvények ellen, amelyeket adott pillanatban elfogadott a törvényhozás, de valójában jogtiprók, diszkriminatívak voltak. És a történelem azt igazolja, hogy az igazságosság győz, és mi is azt gondoljuk, és abban bízunk, hogy ez a törvény előbb-utóbb el fog bukni, ki fog kerülni a magyar jogrendszerből, és mi tenni fogunk azért, hogy ez mihamarabb megtörténjen” – emelte ki a TASZ munkatársa.
Tekintse meg a Dojcsák Dalmával készült teljes beszélgetést: