2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:00

Ciklusokon átívelő a házelnöki szigor

Hír TV

2018. május 8., kedd 19:00, frissítve: kedd 19:18

Újságírók nem jutottak be könnyen ma sem a Parlamentbe, a házelnöki szigor ugyanis ciklusokon átívelő. Hiába tiltottak ki ugyanis egy-egy sajtómunkatársat évekkel ezelőtt, ők az új Országgyűlés megalakulásakor sem mehettek be a Parlamentbe, mondván az ülés ünnepi lesz és amúgy is korlátozott a férőhely.

Még 2016-ban próbálták szóra bírni a miniszterelnököt újságírók, hiába. A kérdések feltevőit azonban nem sokkal később kitiltották a parlamentből. „Egészen addig bevett szokás volt, hogy a Parlament kupolatermében is kérdezhetjük a képviselőket. Akkor Orbán Viktor arra sétált el, és a forgatás után egy héttel kiderült, hogy egyébként van egy olyan rendelkezés ami szerint ez tilos, és hosszú hónapok után, hosszú évek után akkor fontos lett ezt betartani, és kitiltottak minket hónapokra a Parlamentből” – mesélte a Hír TV-nek Kaufmann Balázs, a 24.hu újságírója.

A tilosban járó újságíróknak két év múltán is megmaradt a priusza: az új Országgyűlés alakuló ülésére sem mehetnek be. Azoktól tagadták meg a belépést, akik az elmúlt 4 évben nem tartották be a házelnök által meghozott szabályokat.

A házelnöknek fegyelmi és rendészeti jogköre is van a parlament falain belül, ugyanakkor a törvény szerint döntéseivel nem korlátozhatja a szabat tájékoztatást.

Mint a Hír TV által készített grafikán is jól látszik: a pirossal jelölt zónákban tilos forgatni, a zölddel jelölt két részen pedig szabad. Mivel a kormánypárti politikusok többsége szinte soha nem vállal interjút kritikus sajtóval, az újságírók jobb híján a zöld területen várakozva tudnak feltenni kérdéseket egy-egy arra járó politikusnak.

 

Két éve HVG újságírójaként lépett tilosba Fekete Norbert, most a Hír TV munkatársaként nem engedték be az Országgyűlésbe. „Az a vicces, hogy azután a kitiltás után engem, illetve mindenkit visszaengedtek a parlamentbe, tehát nem voltunk aktívan kitiltva, hanem csak az ünnepi új ülés az ami apropót szolgáltatott, hogy hát valószínűleg a veszélyesebbnek ítélt elemeket kívül tartsák az épületen” – mondta Fekete Norbert.

Magyarországon még jogorvoslati lehetőség sincs a kitiltással szemben, ezért többen a Strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordultak. A TASZ jogásza szerint az is komoly probléma, hogy ezeket a döntéseket az érintettek meghallgatása nélkül, teljesen átláthatatlanul hozzák.

„Egy olyan esetben amikor egy újságíró például nem csinált semmit mást, csupán megpróbálta válaszadásra bírni a képviselőket, akiknek alkotmányos kötelessége lenne a sajtónak válaszolni. Ha ennek az a következménye, hogy az újságírót kitiltják a Parlamentből, ez egy nyilvánvalóan szükségtelen és aránytalan korlátozása a sajtószabadságnak” – árulta el Mráz Attila, a Politikai Szabadságjogok projektvezetője. 

A magyar újságírók szövetségének elnöke ugyancsak jogsértőnek tartja a kitiltásokat.

„Tudjuk, hogy egy hasonló ügy elbukott már Strasbourgban, egy másik ország parlamentjéből tiltottak ki újságírókat, de hát az eset hasonló meg az európai jogszabályok is hasonlóak, és a magyar ügy is Strasbourgban van, azt gondoljuk, hogy az is el fog ott bukni” – hívta fel a figyelmet Hargitai Miklós, a Magyar Újságírók Szövetségének elnöke.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet is kritizálta Kövér László gyakorlatát. A szervezet képviselője szerint az újságírók akkreditációjának megtagadása súlyos aggályokat vet fel, ráadásul rossz precedenst teremt a magyar parlament új ciklusának kezdetén.

 

 

 

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!