2024. 12. 03. Kedd Ferenc, Olívia napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Híradó 19:00

Buszoztatás: elszámolást követel a DK

Hír TV

2017. október 24., kedd 16:27, frissítve: kedd 21:39

Közpénzből buszoztathatták Budapestre Orbán Viktor hallgatóságát október 23-án – gyanítja a Demokratikus Koalíció, amely elszámoltatná a Fideszt a bérelt buszokról. A kormánypárt frakcióvezetője tagadja, hogy központi szervezés lett volna.

Az elmúlt nap a miniszterelnök ünnepi beszéde zengte be az üres Andrássy utat. A felvételek tanulsága szerint a kormánypártok – feltehetően – a megjelentnél jóval nagyobb tömegre számítottak. A Terror Háza előtti tömeget erősítették a vidékről érkezett hívek. Buszaik tömött sorban sorakoztak az ünnepség alatt. Köztük volt a Váci Sportegyesület, illetve a felcsúti Puskás Akadémia busza is.

„Úgy tűnik, már nincs annyi ember a tízmillió magyarból, aki hajlandó önszántából Orbán Viktornak tapsolni. A DK tudni akarja, mennyi közpénzt költött a kormány Orbán tapsolóira. Milyen órabérrel tapsoltak Orbánnak, hány ezer forintba került egy bértapsoló? Azt is tudni akarjuk hogy a bértapsolókat is a Felcsút fizette vagy őket másképp fizeti ki a Fidesz. A Demokratikus Koalíció, már ezért is folytatja a taopénzek átláthatóságáért indított pereket, hogy kiderüljön mennyi közpénzt költött a Fidesz Orbán bértapsolóira” – jelentette ki Ráczné Földi Judit, a párt elnökségi tagja.

A Demokratikus Koalíció ezért elszámoltatná a Fideszt, mivel azt sejtik, a taopénzekből finanszírozhatták az emberek szállítását Budapestre.

„Mi ezt az egész kérdésfelvetését is egy olyan próbálkozásnak tartjuk, ami egyáltalán azért született meg, mert az ellenzék október 23-i gyűléseit vagy le kellett mondania, érdeklődés hiányában, vagy csak néhány százan voltak az összes megtartott tüntetésen” – reagált a Fidesz frakcióvezetője. Gulyás Gergely tagadja, hogy központilag szervezték volna a vidékiek kirándulását.

„Nincs központi koordináció egyébként, több Fidesz-szervezet is szervezett, vagy lehetőséget adott arra, hogy részt vegyenek a nemzeti ünnepi megemlékezésen, ez szerintünk helyes és indokolt” – tette hozzá.

A DK korábban sorra perelte azokat a sportklubokat, amelyek nem tették nyilvánossá a társasági adókedvezményből befolyó pénzek felhasználását. Mészáros Lőrinc alapítványával azonban egyelőre nem jutottak dűlőre, a Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítvány a Kúriáig ment, hogy ne kelljen kiadnia az adatokat.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!