2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Bűnpártolásért feljelenti Polt Pétert a DK

Hír TV

2018. március 11., vasárnap 11:25, frissítve: vasárnap 12:49

Már készül a bűnpártolás miatt teendő feljelentés Polt Péter legfőbb ügyész ellen, aki „nem vádhatóságot, hanem védhatóságot vezet, amely megvédi a fideszes politikusokat a börtöntől” – mondta Vadai Ágnes sajtótájékoztatóján.

Nyolc éve arról szólnak a hírek Magyarországon, hogy fideszes politikusok, oligarchák, vők, rokonok lopják szét az országot, ennek ellenére egyiküket sem láttuk bilincsben és vezetőszáron, ez pedig Polt Péter volt fideszes politikus, jelenlegi legfőbb ügyész érdeme – fogalmazott a DK alelnöke.

Vadai kijelentette: a választások után, „az új kormány megalakulásának első 12 órájában le kell váltani a legfőbb ügyészt, hogy az immáron független ügyészségen megkezdődhessenek a vádemelések az eltussolt fideszes ügyekben”. Szerinte Polt Péternek bíróság előtt kell majd felelnie azért, hogy nem az igazságot, hanem a Fideszt szolgálta az igazsággal szemben.

Példákat sorolva a politikus a trafikmutyi mellett a Matolcsy György jegybankelnök engedélyezte Quaestor fiktív kötvénykibocsátást, az MNB-alapítványokba áramlott közpénz ügyét, Farkas Flórián pénzügyeit említette, továbbá azt, hogy az azeri baltás gyilkos kiadatása idején érkezett 7 millió forint Magyarországra egy „kétes ügyletekre fenntartott azeri számláról.” Beszélt továbbá Rogán Antal kapcsolatáról a letelepedési kötvények ügyében érintett offshore cégekkel, valamint az általa „minden idők legsúlyosabb magyarországi korrupciós botrányaként” említett Elios-ügyről.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!