Botrány robbant ki a két éve felavatott emlékmű miatt
2017. január 22., vasárnap 11:51
A 2014-ben felavatott komlói bányászemlékmű elkészítéséhez korabeli gépeket, berendezéseket is felhasználtak. Az eszközöket egy volt üzemvezető adományozta a városnak a 2000-es évek végén, amikor még a szocialista Páva Zoltán volt a polgármester.
„Átadta nekem, mint a város polgármesterének azzal, hogyha a város talál neki megfelelő helyet, akkor szállítsuk oda. Addig pedig maradjon ott, mert ott állandó portaszolgálat van, nem lopnak el semmit, egyfajta felügyelet alatt van. Na, most állítólag a Gyuri ezt utólag úgy magyarázza, hogy ő akkor sem mondta, hogy ezért nem kér pénzt, de mi úgy vettük, hogy ez egy ingyenes átadás volt” – nyilatkozta a Hír TV-nek az egykori szocialista polgármester.
A mostani, immár fideszes városvezetés abban állapodott meg az adományozóval, hogy 10 évig ingyen használhatják a gépeket, amit további 10 évvel meg lehet hosszabbítani. Egy hónapja a volt üzemvezető mégis azt kérte, hogy a tízmillió forintot azonnal fizessék ki neki. Ezt a kormánypárti többségű képviselő-testület megszavazta.
„Eladó kérésének eleget téve úgy gondolom, hogy ezzel teremtettünk tiszta helyzetet az elkövetkezendő időszakra, hogy megvásároltuk a 2014-es megállapodásban szereplő értéken ezeket a komlói bányászati eszközöket. Ezzel méltó emléket állítottunk a Komló városát létrehozó iparág számára, és az abban dolgozó emberek számára” – közölte Polics József.
A helyi Jobbik tiltakozik: „Nem tudja bizonyítani, hogy ez az ő tulajdonát képezi. Tehát semmiféle olyan papírja nincsen, ami azt igazolná, hogy ezek a bányászati gépek, ez a nagy kerék, hogy az ő tulajdonát képezné” – mutatott rá Pista József önkormányzati képviselő.
Hoffmann György, az adományozó nem állt kamera elé.