2023. 01. 29. Vasárnap Adél napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Bayer show 21:10

Botka: Úgyis elveszik tőlünk

2016. december 20., kedd 20:38, frissítve: kedd 20:47

Hatmilliárd forintot költ uniós forrásból a szegedi önkormányzat a város iskoláinak fejlesztésére, miközben azok fenntartását éppen elveszi tőlük az állam – mondta Magyarország élőben című műsorunkban Botka László.

A szegedi polgármester szerint hiába nem szavazták meg az intézmények államosítását, azokat úgyis elveszik tőlük, amivel „egyedülálló helyzet jön létre a világon”. „Nagyon sok nyitott kérdés van. Valóban sikerült azt a helyzetet előállítani, ami egyedülálló a világon. Immáron minden iskolát az állam tart fenn. Minden iskolának a működtetését az állam biztosítja, viszont az iskolaépületek önkormányzati tulajdonban maradtak. A kérdés az, hogy innentől kezdve kinek lesz kötelessége és felelőssége a következő években, évtizedekben iskolaépületet felújítani, bővíteni vagy újat építeni. Én az elmúlt hetekben nagyon sokszor feltettem ezt a kérdést. Az volt a válasz, hogy még nem találták ki” – fogalmazott.

A Fidesz szegedi szervezete támogatja a hatmilliárdos fejlesztést – mondta szintén Magyarország élőben című műsorunkban Nógrádi Tibor frakcióvezető. A politikus szerint ugyanakkor a szegedi önkormányzat az országos akarattal megy szembe, amikor nem szavazza meg az intézmények állami kezelésbe adását. „Szeged is Magyarország része, tehát Magyarországon, ha a települések 95 százaléka valamire igent mond, és 5 százaléka nem, akkor el kell gondolkodni, hogy kinek lehet igaza” – jegyezte meg a Fidesz–L. É. T. önkormányzati képviselője.

Tekintse meg a Botka Lászlóval és Nógrádi Tiborral készült beszélgetést:

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!