2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:10

Borgőz, félelem és Soros uralta a Házat napirend előtt

Hír TV

2017. október 24., kedd 11:03, frissítve: kedd 13:50

A Fidesz Szanyi Tibor tegnapi megnyilvánulását kérte számon az MSZP-n.

2017.10.24. 11:51

Az EP kötelező tervet akar Magyarországra erőltetni – állította a politikus, aki szerint a harmadik országból is hozna be menekülteket Brüsszel. Ám még hátravan a plenáris szavazás, elhúzódó vitára számítanak, de látható: folyamatban van annak a tervnek a végrehajtása, amelyről a konzultáció is szól – és az államtitkár szerint éppen ezért is kell minél több embernek részt vennie a nemzeti konzultáción.

2017.10.24. 11:48

Válaszában Dömötör Csaba megköszönte azoknak, akik tegnap méltósággal emlékeztek meg az évfordulón, „legyenek kormánypártiak, vagy ellenzéki szimpatizánsok”. Ma nem szovjet tankok, hanem a jogkörök elvétele és az elhibázott bevándorláspolitika jelent veszélyt az országra. Ő is elmondta, Niedermüller, „a baloldal képviselete” megszavazta az EP-határozatot, amely kötelező kvótát ír elő, emellett a betelepítéseket azokba az országokba irányítanák, amelyek a legrosszabbul állnak a kvóták terén (ez a V4-et érintené a legrosszabbul) – sorolta Dömötör, aki szerint az NGO-k is nagyobb szerepet kapnának. Emellett az államtitkár szerint Brüsszel pénzt vonna el azoktól az országoktól, amelyek ebben nem vesznek részt.

2017.10.24. 11:47

A Soros-tervről azt mondta, a kötelező kvóta veszélye valóságos, hiába tagadják. Emlékeztetett, a DK-s Niedermüller Péter megszavazta azt a jelentést, amely „a Soros-terv” pontjait foglalja össze. Brüsszel csökkentené a nemzeti hatásköröket, és nem támogatja a határvédelmet – állapította meg, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy mindenki vegyen részt a konzultációban.

2017.10.24. 11:43

A fideszes Bóna Zoltán Aktuális kérdésekről címmel arról értekezett, hogy a nemzeti hitvallás kimondja, „mai szabadságunk az 1956-os forradalomból sarjadt ki”. A kommunizmusban csak titokban lehetett emlékezni, így itthon csak a rendszerváltás óta tartanak megemlékezéseket. Lassan három évtized után azt hitték, hogy az MSZP és az MSZMP között nincs már kapcsolat, aztán az 50. évforduló „gyurcsányi meggyalázása”, tavaly Havas Szófia nyilatkozata, az idén pedig Szanyi Tibor posztja mutatja: a kapcsolat még mindig megvan. Ismertette a Fidesz álláspontját a kérdésben, azt követelve, Szanyit zárják ki az MSZP-ből.

2017.10.24. 11:41

A Fidesz–KDNP legfontosabb vállalása az volt, hogy a nyugdíjak megőrizzék az értéküket – folytatta az államtitkár, aki szerint sikerült is véghez vinni. Hozzátette: a nyugdíjas a mai magyar nyugdíjrendszerben nem járhat rosszul.

2017.10.24. 11:38

Rétvári Bence Harrachnak adott válaszában azt mondta: az idős emberek mindenkitől tiszteletet érdemelnek, hiszen ők építették újjá az országot ’56 után a saját két kezükkel. „Ez a munka, ez a megbecsülés kell látszódjon minden intézkedésünkön. Az elmúlt években az ellenzék csak elvenni akart az idősektől, ezt hozta rendbe a kormány” – hangoztatta a politikus.

2017.10.24. 11:36

A baloldali kormányok a nyolcéves ciklus végén megvonták a 13. havi nyugdíjat, illetve új szabályozásokkal is csökkentették a kezdő nyugdíjakat – emlékeztetett. A jobboldali kormányok ellenben rendezték a reálértéket – zárta Harrach.

2017.10.24. 11:32

A KDNP frakcióvezetője, Harrach Péter Az idősek megbecsülése címmel arról beszélt, hogy a bölcs idősek tiszteletet érdemelnek, megbecsülést és támogatást. Az időseknek is az a jó, ha családban élnek, de a társadalomban is szükséges az idősek megbecsülése az anyagi biztonság megteremtésével – és ez nem ajándék a politikus szerint, hiszen mindenki hozzájárul a járulékfizetéssel. Három eleme van: a korrekciós nyugdíjemelés (most egyszázalékos következik), a nyugdíjprémium (ami bonyolult számítással jön ki, ezt is ismertette a politikus, az összeg nagyjából 12 ezer forint), illetve a karácsonyi Erzsébet-utalvány. Ez összesen 30 ezer forintot jelent a nyugdíjasoknak. Harrach szerint a baloldali kormányok idején mindig csökkent a nyugdíjak reálértéke, ezt alátámasztandó adatokat sorolt. A Fidesz-kormányok alatt a reálérték növekedett a KDNP-s politikus szerint.

2017.10.24. 11:28

Dömötör Csaba válaszában azt mondta, a Jobbik kiszolgáltatta magát egy „földesúrnak”.

Az államtitkár szerint Vona Gábor tegnap pótbeszédet tartott azoknak, akik az eső miatt elmaradó tüntetésre mentek volna: „azt a beszédet akár Gulyás Márton is elmondhatta volna”. A „Vona-terv” lényege – az államtitkár szerint –, hogy kilúgoznak egy korábban nemzetinek tartott pártot – a terv pedig hatékonyan zajlik, hiszen elgáncsolták a kormány alkotmánymódosító javaslatát, amely érintette volna a menekültkvótát. Dömötör szerint a Jobbik odaadná a döntés lehetőségét az uniós bürokraktáknak.

2017.10.24. 11:26

Az a cél, hogy ne legyen olyan bíró, aki fideszes ellen indít eljárást. A Fidesz-szavazók szerint is korrupt a kormány, de megbocsátanak Orbánéknak a képzelt biztonságérzet miatt – mondta Staudt Gábor, aki szerint a Fidesz valódi énje akkor jött elő, amikor leszavazták a Jobbik letelepedési kötvényeket betiltó alkotmánymódosító javaslatát. ’56 tanulsága, hogy nem lehet hosszú távon a félelemre építeni, a Rákosi-rendszer is megbukott nyolc év alatt, és a Fidesznek is eljött a nyolcadik éve, „kezdhet csomagolni” – zárta szavait.

2017.10.24. 11:24

„Aki a kormány ellen van, azzal le kell számolni” – vélte Staudt, aki szerint nemcsak a politikusok vannak célkeresztben, hanem a sajtó is. Emellett a tanárok, a rendőrök és a közmunkások sem merik elmondani a véleményüket, ahogy a közép- és a felső vezetők sem. Ez a módszer csak arról szól, hogy a kormány elfedje a korrupciót, senki ne szóljon a szabálytalanságok, a bűncselekmények miatt.

2017.10.24. 11:22

A jobbikos Staudt Gábor Orbáni demokrácia, ahol egyre többen félnek című felszólalásában kijelentette: a magyar a szabadság nemzete, a történelem során külső és belső erőktől kellett megvédenie a szabadságot. Ugyanakkor a földesurak is veszélyt jelentenek a nemzetre. A baloldali kormányok helytartók voltak, Orbán kormánya viszont vazallusi rendszert épített ki, a félelem politikájára épít, a kommunista időket idézi a kormányzati retorika.

2017.10.24. 11:20

Szanyi Tibor „borgőzös nyilatkozata” megtestesíti a magyar baloldal hozzáállását 1956-hoz – utalt az államtitkár az MSZP EP-képviselőjének korábbi nyilatkozatára.

2017.10.24. 11:18

A kormány padsoraiból Dömötör Csaba válaszolt az MSZP képviselőjének. Az államtitkár szerint Molnár vagy tájékozatlan, vagy direkt vezeti félre a közvéleményt, hiszen van uniós döntés a menekültekkel kapcsolatban. Dömötör szerint Magyarországot a gazdasági kiszolgáltatottságtól, az adóemeléstől és az illegális bevándorlástól kell megvédeni, illetve meg kell védeni hazánkat a baloldali ellenzéktől is, amely megtagadta 1956-ot.

2017.10.24. 11:15

A szocialisták nem akarják lebontani a kerítést, és nem is támogatják a kötelező korlátlan kvótát sem – de az EU-ban benn akarnak maradni.

2017.10.24. 11:12

Az MSZP-s Molnár Zsolt szerint a kormánytól és annak teljesítményétől kell megvédeni az országot, nem pedig azoktól a hamis állításoktól, amiket terjesztek. 

„Mindannyiunk nemzeti ünnepén megtudtuk, hogy felütötte fejét a sötét oldal” – idézte a miniszterelnököt Molnár, aki szerint a sötétséget a kormány inkább a saját padsoraiban, a Voldemortoknál kell keresse.

2017.10.24. 11:12

Ron Werber-i gyűlöletet akar a Házba hozni az LMP – mondta Kontrát, aki azt is elsorolta, hogy Demeter „korábbbi pártja”, az MSZP EP-képviselői minden menekültügyi javaslatot megszavaztak az Európai Parlamentben. Ez jelenti az igazi biztonsági kockázatot – zárta szavait.

2017.10.24. 11:09

Kontrát Károly azt mondta, a Fidesz–KDNP kormányzása alatt növekedett a biztonság, így a Demeter Márta által elmondott vádak alaptalanok.

2017.10.24. 11:07

Kontrát Károly válaszában visszautasította Demeter Márta Orbán Viktort érintő „rágalmait”, hiszen Orbán a magyar emberek érdekében lép fel. Emellett visszautasította „azt a hazugságát is”, miszerint ellenőrzés nélkül engedtek be külföldieket hazánk területére.

2017.10.24. 11:07

„A Fidesz lebontotta Magyarország biztonsági körét. 2018-ban ennek véget vetünk, és visszaadjuk a biztonságot a magyar embereknek” – zárta szavait Demeter.

2017.10.24. 11:04

Légből kapott dolgokról konzultálnak, miközben arról döntenek a magyarok feje felett, hogy húszezer embert engednek be érdemi ellenőrzés nélkül Magyarországra – kezdte a napirend előtti felszólalásokat az LMP-s Demeter Márta, aki a letelepedési kötvényekről kérdezte a kormányt.

1 / 1
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!