2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 22:40

Bokros: Több törvényt megszegett a külügy és a kereskedőház

Hír TV

2018. március 28., szerda 21:09, frissítve: szerda 22:34

Bokros Lajos szerint a külügyminisztérium és kereskedőháza több törvényt is megsértett azzal, hogy a Quaestornál volt négymilliárd forintnyi vagyona. A közgazdász Egyenesen című műsorunkban azt mondta: a Quaestor-ügyben a hatóságok hibát hibára halmoztak, minden érintett állami szereplő a saját pénze után futott, és a pánikban már nem lehetett megmenteni a céget.

„Minden szempontból aggályos, de mondom, eleve a külügyminisztériumnak nem lehet pénze, nem lehet vagyona, nem tudja befektetni semmibe, nemhogy állampapírba, semmibe az égvilágon, és hogy ha ideiglenes likviditása valamelyik alszervének van, akkor abból majd az ő megbízása alapján, az ő előirányzatának a terhére tud vásárolni a kincstár állampapírt. Ez nem ugyanaz, tehát semmit nem tud lépni egy állami, központi közigazgatási intézmény a kincstár jóváhagyása nélkül, ezt az államháztartási törvény és a kincstárról szóló jogszabály pontosan szabályozza 23 éve” – mondta Bokros Lajos.

A teljes beszélgetés:

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!