2024. 05. 24. Péntek Eszter, Eliza napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:10

Beváltatlan ígéret maradt a kormány tanuszodaprogramja

Hír TV

2017. november 5., vasárnap 19:15, frissítve: vasárnap 20:42

Késésben a kormány tanuszodaprogramja. A tervezett huszonötből csak három létesítmény készült el, hármat viszont még el sem kezdtek építeni. Az előző választási kampányban ígérték oda az uszodákat, akkor azt tervezték, hogy három év alatt készen lesznek.

Putnokon, a 7 ezer lakosú Borsod megyei településen 2014. október elején, az önkormányzati választás hajrájában indították útjára a tanuszodaprogramot. „A tanuszodák építését most itt 23 településen tudjuk bejelenteni, ez az első ütem. Ezek – hogy mondják ezt? – zöldmezős beruházások” – jelentette be akkor Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

A szerencsés települések kiválasztásánál a lélekszám, azon belül pedig a tanköteles gyerekek száma sokat nyomott a latban. Borsod és Szabolcs megyének négy-négy létesítményt ígértek, míg a nyugati országrész egészére öt tanuszoda jutott.

Fél évvel később is pont ugyanúgy nézett ki a putnoki tanuszoda helye, egy kapavágás sem történt 2015 áprilisáig. De még a vállalkozói szerződésben leírt, 2017. februári határidőhöz képest is 10 hónapos a késés.

Edelényben minden készen van, de az átadás késik, idén február volt a határidő. „Nekünk itt aránylag magas a talajvíz. Nyilván ez azért okozott néminemű problémát a kivitelezés során, de sikerült megoldani minden problémát” – magyarázta Molnár Oszkár, Edelény független polgármestere.

Törökszentmiklóson szeptemberben szerették volna átadni a tanuszodát, várniuk kell még a diákoknak. Nem építették be a szennyvíz átemelésére szolgáló szivattyúkat. „Az, hogy ez konkrétan miért nem került bele a tervekbe, vagy hogyha a tervek része volt, miért nem került bele a közbeszerzési kiírásba, azt nem tudom” – nyilatkozta Markót Imre jobbikos polgármester.

A törökszentmiklósi tanuszoda kivitelezője – a Hanley Service Kft. – hasít az állami megrendeléseken: még további hat tanuszodát ők építenek, de jutott nekik tornaterem-építésből is. És ők voltak a tervezői és kivitelezői a vizes vb balatonfüredi helyszínének is.

Használnák nagy örömmel a gyerekek a Gazdagrétre tervezettett is – ha elkészült volna. A bejelentés után azonban se alapkő, se tanuszoda. Három év alatt addig sem jutottak el, hogy a közbeszerzést kiírják.

„Nem magával a tanuszodával van a problémánk, mert ez egy támogatható dolog, ez egy jó dolog! A probléma azzal van, hogy ha valamit megígérnek, akkor azt be kellene tartani” – fogalmazott a Látótér stábjának Keller Zsolt, az MSZP XI. kerületi önkormányzati képviselője.

Ahogy nem tartották be a Baranya megyei Vajszlón sem, ott sem történt egy kapavágás sem. Pannonhalmán is csak a közbeszerzésig jutottak el.

A kormány által az elmúlt választási kampányban nagy hévvel beharangozott 25 tanuszodából három év alatt mindössze hármat sikerült átadni, az egyiket Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter városában, Dunakeszin. Ráadásul több beruházásnál az előre nem látható pluszmunkák miatt több tíz milliót hozzá kellett csapni az egyenként amúgy is 300 millió forint körüli költségekhez.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!