2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben 03:00

Bánki magyarázza vagyonosodását

2017. május 2., kedd 18:32

Céges jövedelmével magyarázza négy évvel ezelőtti részvényvásárlását Bánki Erik. A fideszes politikus hetvenmillió forintos költésének fedezetét azonban iratok nem bizonyítják: betéti társaságának beszámolója ugyanis nem nyilvános. KDNP-s politikustársa semmi problémát nem lát az ügyben, az ellenzék viszont módosítaná a vagyonnyilatkozati szabályokat a hasonló ügyek elkerülésére.

Bánki Erikről a 24.hu derítette ki, hogy 2013-ban 70 millió forintért vásárolt részvényeket. Hogy miből volt erre pénze, az a vagyonnyilatkozataiból nem derült ki. A nyilvános dokumentumok szerint Bánkinak 2012 nyarán nettó mintegy 30 millió forint megtakarítása volt, két évvel későbbi viszont már nettó 127 millió. A különbség tehát csaknem 100 millió forint.

Bánki Erik híradónknak azt állította, egyebek közt cégei termelték ki azt a pénzt, amelyekből részvényeket tudott vásárolni. A politikus azt mondta: „Minden egyes forint, amit befektetésekre fordítottam, mind adózott jövedelemből, vagy a cégeimben megtermelt jövedelemből, vagy a személyes jövedelmemből származik, így az Opimus-részvényekre költött pénzem is adózott jövedelemből származik.”

Cégének pontos nyeresége azonban nem ismert, betéti társasága pénzügyi beszámolóját ugyanis nem adták be a cégbíróságra.

– A betéti társaság nincs arra kötelezve, hogy leadja ezeket.

– Ettől még le lehet adni, nagyon sok betéti társaság le is adja. Ön miért nem adta le ezeket a beszámolókat?

– Önnek és a kollégáinak is megmondtam, minden cégem minden ügye abszolút rendben van, minden az aktuális jogszabályoknak megfelelően…

– De miért nem adta le ezeket a beszámolókat?

– Mert nem vagyok erre kötelezett.

Hollik István nem lát vizsgálnivalót Bánki tőzsdei ügyletein, illetve vagyongyarapodásán. A KDNP-s politikus szerint „a vagyonnyilatkozat arra való, hogy egy képviselő, bármelyikünk vagyoni viszonyait visszaadja, tehát a valóságot tükrözze. Bánki Erik vagyonnyilatkozatával kapcsolatban ilyen aggályok soha nem merültek föl, a képviselő úr minden vagyontárgyáról beszámolt.”

Az LMP a hasonló ügyek miatt változtatna a szabályozáson. Hadházy Ákos társelnök ismertette, hogy javaslatot készítenek elő, amely szerint az a vagyonelem, amely ott van egy képviselőnél, de nem vallja be, az szálljon át az államra.

A DK szerint felháborító, de tanulságos ami történik: „Ilyen zseniális húzásokra csak valami különleges trükkel és korrupcióval lehet felkészülni. Egy következő kormánynak az lesz a feladata, hogy Bánki Erik, mint az összes politikus, vagyonát átvizsgálja” – mondta Gréczy Zsolt szóvivő.

Az Opimus az a cég, amelyen keresztül tavaly bezárták a Népszabadságot. Már akkor felmerült, hogy a társaság Mészáros Lőrincé, aki ezt tagadta. Nem sokkal később azonban a vállalat egy része hivatalosan is a nevére került. A Népszabadság bezárásakor a társaságban már nem volt Bánki Eriknek részesedése.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!