2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Küldetés 11:00

Bakó: Tisztességtelenül jár el a Ryanair

Hír TV

2018. július 24., kedd 10:36, frissítve: kedd 11:39

Tisztességtelenül járt el a Ryanair, amikor csomagjaik nélkül vitte el az utasokat a célállomásra - mondta Reggeli járat című műsorunkban a Magyar Utazási Irodák Szövetségének szóvivője.

Az elmúlt hetekben kétszer is előfordult, hogy a fapados légitársaság túlsúlyra hivatkozva csak egy másik járattal vitte a bőröndöket az utasok után a Kanári-szigetekre.

Bakó Balázs hozzátette, hogy nem lesz könnyű dolga az érintett utasoknak, ha perközösséget alakítanának az ügyben. A szóvivő szerint ebben az esetben ugyanis nem a magyar, hanem a nemzetközi jog alapján lehet perre vinni az ügyet, ami akár évekig is elhúzódhat.

Messzemenőleg ők sem értenek egyet a Ryanair gyakorlatával, azt tisztességtelennek tarják, hiszen itt az 1999-es montreali egyezmény értelmében gyakorlatilag vállalniuk kéne az ÁSZF-ben - tehát amikor az utasok megvették a jegyet - vállalt jogokat, és hát nagyon-nagyon fontos, hogy a montreali egyezmény értelmében a poggyász kár, elvesztés illetve késé esetében is bizonyos összegű maximalizált, tehát egy bizonyos valutában maximalizált kártérítés járna - mondta el Bakó.

Tekintse meg a teljes beszélgetést!

A Ryanair poggyászbotránya miatt azonnali kormányzati vizsgálat indult. Budapest Főváros kormánymegbízottja közleményében azt írta: a fővárosi fogyasztóvédelemmel együtt indítottak eljárást.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!