2020. július 5.,
vasárnap, Emese, Sarolta napja

Bajnai külügyminisztere lehet az MSZP–DK miniszterelnök-jelöltje

Hír TV

2017. október 22., vasárnap 20:51, frissítve: hétfő 12:04

Biztosra vehető az MSZP–DK közös lista, amelyről már elvi megállapodás is született – írja a baloldali kötődésű B1. A blog szerint a közös miniszterelnök-jelölt vagy legalábbis listavezető Balázs Péter, a Bajnai-kormány külügyminisztere lehet.

Magyar Nemzet kereste az érintettet és az MSZP-t is. Előbbi kikapcsolta a telefonját, a párt sajtóosztálya pedig annyit közölt: ha lesz mondanivalójuk, tudatni fogják, a hírt pedig nem kommentálják.

A 76 éves Balázs Péter a Kádár-rendszerben külkereskedőként kezdte, majd a rendszerváltozás után diplomataként folytatta, Magyarország uniós csatlakozása után rövid ideig az Európai Bizottság regionális politikával foglalkozó biztosa is volt.

A blog szerint ha Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke nem menne bele Balázs jelöltségébe, szóba jöhet Bárándy Péter, a Medgyessy-kormány igazságügy-minisztere is, akinek a fia, Bárándy Gergely 2006 óta az MSZP országgyűlési képviselője.