2019. február 18.,
hétfő, Bernadett napja

Azért kerül ennyibe az elkerülő, mert sok a műtárgy

Hír TV

2017. október 31., kedd 23:11, frissítve: szerda 09:24

A körhíd ára titok. Nem válaszolt a kérdésekre a beruházó állami cég szóvivője. A kétszer egy sávos hódmezővásárhelyi elkerülő út annyiért épül, mint az autópályák.

A mórahalmi elkerülő utat járművek ezrei használják naponta. A 7 kilométeres útszakaszt 2015 nyarán adták át. Közel 5 milliárd forintba került, az összegből több körforgalomra és egy kis hídra is futotta.

Elkerülő úttal szüntetnék meg az átmenő forgalmat a jóval népesebb Hódmezővásárhelyen is. A vásárhelyi szakasz nagyjából kétszer olyan hosszú, mint a mórahalmi. Forintban a különbözet jóval tetemesebb, durván ötszörös-hatszoros. Épül egy körhíd és több felüljáró is, a szentesi felüljárót már átadták a forgalomnak.

„Úgy gondolom, hogy aki itt át fog hajtani, és két oldalra eltekint, akkor látja, hogy szinte kész van az út. November elején be fognak fejeződni az aszfaltozási munkálatok, és minden remény megvan arra, hogy március végén, április elején az elkerülő utat átadják” – mondta Hegedűs Zoltán, Hódmezővásárhely alpolgármestere.

A Hódmezővásárhelyt elkerülő út egy kilométere több mint 2 milliárd forintba kerül – áfa nélkül. Ennyiért autópályákat szokás építeni.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szóvivője, Kiss Boglárka nem árult el mindent a költségekről:

– A beruházások értékét általában az határozza meg, hogy hány műtárgyat építünk, milyen hosszú a szakasz, és a műtárgyakat hogyan alakítják ki. Egy egyenes szakaszon, úgy gondolom, körforgalmat építeni kevésbé drága, mint mondjuk hidat építeni, vagy mondjuk egy olyan különleges műtárgyat létrehozni, mint a harminc méter átmérőjű körhíd Hódmezővásárhelynél. Tehát a mórahalmi szakasz azért kerül kevesebbe, mert az egy viszonylag könnyű, egyenes nyomvonalú, kevés műtárgyat tartalmazó szakasz.

– És ha részeire bontjuk, körhíd nélkül mennyibe kerül a beruházás?

– Erről nem nyilatkozunk.

A beruházó állami cég az olcsóbb ajánlatot választotta a közbeszerzési eljáráson, a vesztes még drágábban vállalta volna a munkát.

A vásárhelyi elkerülő úttól néhány kilométerre hónapok óta torlódnak az autók. Az algyői Tisza-híd karbantartását szakaszosan végzi a közútkezelő, amely szűkén van a pénznek.