2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Azbeszthulladék: Várpalota bezárta a kaput

,

2015. május 21., csütörtök 20:25, frissítve: csütörtök 20:35

Nem visznek több azbeszttartalmú hulladékot Várpalotára. A kormány az önkormányzat kérésére úgy döntött, máshol fogják ártalmatlanítani a zagyvaszántói cementgyár azbeszttartalmú bontási törmelékét. Az MSZP szerint ez az ügy is arra mutat rá, hogy a kormány nem foglalkozik eléggé a környezetvédelemmel, amióta nincs szakminisztérium.

Hevesen tiltakoztak az azbeszt miatt a várpalotaiak, holott az illetékes kormányhivatal és a hulladékkezelő cég képviselője is többször hangsúlyozta: az ártalmatlanított hulladék nem veszélyes, és jogilag minden szabályos. Az alpolgármester szerint a legnagyobb probléma a tájékoztatás elmaradása volt. „Várpalota az elmúlt ötven év szocialista iparfejlesztése közben rengeteg károsodást szenvedett el, a terület is, és az itt élő lakosság is, akik még érzékenyebbé váltak ezekre a problémákra. Tehát ezért is lett olyan mértékű és hangnemű a tiltakozás” – mondta Katona Csaba, a város alpolgármestere.

Hibás a kormány környezetvédelmi politikája – állítja Gőgös Zoltán. Az MSZP elnökhelyettese az azbeszt elhelyezési ügyében azt is problémának látja, hogy 2010 óta nincs különálló szakminisztérium, amely az ilyen veszélyeket kezelni tudná. „Nem nagyon jellemző Európában, hogy ezt így kezelik, és amiatt, hogy ilyen másodrangú kérdéssé degradálódott a dolog, és úgy tudjuk, hogy a gazdasági érdekek mindenek felett vannak most, ez hozza ezeket a problémákat, ami itt is megjelent” – véli Gőgös Zoltán.

Gőgös Zoltán szerint legjobb, ha az azbeszttartalmú törmeléket a cementgyár területén hagyják, vagy olyan lerakóba szállítják, mint például az aszódi, amit eleve veszélyes hulladék kezelésére alakítottak ki.

Várpalotára nem kerül szemét a lebontott zagyvaszántói cementgyárból – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormány szerdai döntése után: „Ez jól mutatja, ha komolyan vesszük az illegális vagy legális és veszélyes hulladéktárolók felszámolását, akkor komolyan kell vennünk az elszállítás és elhelyezés problematikáját is, tekintettel arra, hogy nem olyan könnyű 20-30 ezer köbméter veszélyessé nyilvánított hulladékot elhelyezni Magyarországon, hiszen azok a városok is tiltakozhatnak, ahová ez a hulladék egyébként kerül.”


Lázár János megjegyezte: miközben a település jegyzője jól ismerte az ügyet, mégsem adott időben tájékoztatást a helyieknek, illetve nem kérte ki a véleményüket sem.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!