2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben 03:00

Az MSZP és a Jobbik is megszavazta a képviselői béremelést

Hír TV

2018. július 13., péntek 11:21, frissítve: péntek 18:52

Megszavazta a parlament törvényalkotási bizottsága, hogy emelkedjen a képviselők fizetése. A javaslatról még az országgyűlésnek is döntenie kell, de ha elfogadják a képviselők a minimálbér 3-szorosát fogják keresni, ami jelenleg 900 ezer ft körül van. A Fidesz a szavazás után azt mondta: a saját fizetésüket emelték meg utoljára, ráadásul csak alig emeltek rajta. Az MSZP és a Jobbik is megszavazta a javaslatot. Állításuk szerint azért mert csak egyben lehetett szavazni a képviselői fizetésekről és arról, hogy kapjanak-e a működésükhöz szükséges pénzt a frakciók.

A képviselők fizetésének emeléséről szavaztak pénteken a parlament Törvényalkotási Bizottságában. Az így Országgyűlés elé kerülő kormánypárti javaslat szerint a képviselők tiszteletdíja az átlagbér háromszorosára nőne, ez alapján havi kilencszázezer forint körül lenne egy képviselő bére, ráadásul ennek a 20%-ával többet keresnek majd azok, akik egy bizottságnak is tagjai. Három hónapja egyszer már felmerült, hogy megemelnék a saját fizetésüket, de akkor a Fidesz közleményben tagadta, hogy lenne ilyen terv.

A fizetésemelést az ellenzéki pártok is megszavazták állításuk szerint azért mert a támogatásukért cserébe a kormánypárt elfogadta azt a jobbikos módosító javaslatot, ami a frakciók működését segítette.

Sikerült egy sikert is átvinnünk a bizottsági ülésen azáltal, hogy elhárítottuk azt a veszélyt azt a fideszes törekvést, hogy az ellenzéki frakciók működésképtelenségét előidéző javaslatot tudjanak átvinni - nyilatkozta Jakab Péter, a Jobbik országgyűlési képviselője.

Az MSZP képviselője egyenesen úgy fogalmazott, fegyvert szorítottak a tarkójukhoz. A Fideszes levezető elnök ugyanis egyszerre szavaztatott meg több, egymással össze nem függő szabályt is. Így az ellenzéki képviselőknek választani kellett hogy vagy támogatják a képviselői fizetésemelést, vagy azt se szavazzák meg, hogy a frakcióknak elég pénzük legyen munkatársaik kifizetésére és irodabérlésre.

Ha ezt nem támogatjuk és nem fogadjuk el ezt a javaslatot, akkor a kormányon a kormányzó párton a kormányhivatalokon, fideszes önkormányzatokon kívül teljesen megszűnne még a lehetősége is, hogy az ország vidéki pontjain egy választó polgár a Fidesztől eltérő helyre országgyűlési képviselőhöz vagy irodába be tudjon menni és az ügyes bajos dolgait el tudja mondani - mondta az MSZP-s Harangozó Tamás.

A szavazás után a bizottság fideszes alelnöke azzal magyarázta a képviselői juttatások növelését, hogy mostanra már mindenkinek emelték a fizetését.

2010-óta jelentős emelést hajtott végre a kormány a közszféra területén az egészségügy területén 50%-ot a kormányhivatal dolgozói, bölcsődék, sorolhatnánk, mindenki jelentős emelésben részesült. Természetesen tudjuk, hogy van még dolgunk ezen a területen. A sorban utolsóként került sor a parlamenti képviselők díjazására, ami összességében nem haladja meg a 18,5%-ot - mondta Bajkai István.

A javaslat szerint nőne a képviselők lakhatási támogatása is, aminek állításuk szerint az az oka, hogy Budapesten jelentősen nőttek az albérlet árak.

Az LMP társelnöke inkább távol maradt a Törvényalkotási Bizottság ülésétől. Facebook bejegyzése szerint ezzel akart tiltakozni a képviselők tiszteletdíjának drasztikus emelése ellen. Az ellenzéki politikus közösségi oldalán azt írta: pártja nem ért egyet azzal, hogy egy bérválságban lévő országban a parlamenti képviselők fizetését emeljék.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!