2024. 05. 23. Csütörtök Dezső napja
Jelenleg a TV-ben:

Csörte

Következik:

Radar 23:35

Az előzetesekhez képest súlyosabb kritikát kapott Magyarország

Hír TV

2018. május 15., kedd 12:43, frissítve: kedd 12:53

Megszavazta az Európai Parlament nőjogi szakbizottsága a Magyarországról szóló jelentést.

Az előzetesekhez képest még súlyosabb kritikákat fogalmaztak meg a módosító javaslatokban, számolt be a Hír TV brüsszeli tudósítója. Többek között felmerült az is, hogy az egyetemi oktatás terén, hogy a magyar kormány – a lex CEU kapcsán – ki akarja gyomlálni azokat az oktatási ágazatokat, amelyek a nők esélyegyenlőségével foglalkoznak. De szó volt arról is, hogy a különböző társadalmi kisebbségekben lévő nők, például a cigányok, vagy menekültek jogait különösen hátrányosan veszi figyelembe a magyar kormány. És nincsen egységes fellépés a családon belüli erőszak kapcsán se, igaz ez jogilag rendezve van 2013 óta.

Ez a jelentés másik három szakbizottság jelentésével együtt kerül majd az unió belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE) elé, és egy egységes szerkezetbe foglalják Magyarországgal kapcsolatban egy eljárásban. Ez a 7-es cikkely szerinti eljárás előkészítésének a szakasza, és arra hivatott, hogy az Európai Parlament plenáris ülése döntsön majd arról, hogy javasolja-e a tagállamoknak, hogy a 7-es cikkely szerinti eljárás megindítsák-e Magyarországgal szemben.

A négy jelentésből eddig hármat fogadtak el a szakbizottságok; mind a három elmarasztaló volt, és mind a három támogatta azt, hogy az eljárást megindítsák hazánkkal szemben. Szerdán egy újabb biztosságban lesz szavazás, a LIBE szakbizottság pedig valamikor júniusban tervezi ezeket napirendre venni, majd szeptemberben kerülhet az EP elé, tette hozzá Arató László.

A tervezetet még a szavazás előtt a fideszes Járóka Lívia kritizálta, az EP-képviselő szerint csak a negatívumokra fókuszáltak a készítők.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!