2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:00

Az elit érkezik menekültként Magyarországra

,

2015. július 28., kedd 18:00, frissítve: szerda 07:48

Az Európába érkező migránsok jellemzően nem fognak a helyi társadalomba integrálódni, mert nagy tömegben érkeznek, és az iszlám is inkább csoportjaik különállását erősíti – hangsúlyozta Tőkéczki László a Magyarország élőben stúdiójában.

A történész szerint az afrikai társadalom elitje érkezik menekültként Magyarországra, nem a legszegényebbek. „Egy szegény el se tud indulni, meg se tudja fizetni az embercsempészeket, költségeket. Tehát itt arról van szó, amit idézőjelben szociológiailag is meg kellene nézni. És ami még nagyon fontos, ez gyakorlatilag arról szól, hogy az ilyenfajta multinacionális keveredés csak azoknak a nyugati országoknak az érdekük, akik persze ezeket az embereket, ha nagyon kiválóak, alkalmazzák, ha nem, akkor egyszerűen utcaseprők és mosogatók lesznek belőlük” – mondta Tőkéczki László a Hír TV-ben.

Ellátásra is jogosultak

Széles körű, például háziorvosi ellátásra is jogosultak azok a menekültek, akik már benyújtották menedékkérelmüket. Közben a kórházak arra panaszkodnak, hogy a menekültek a kórházak kórtermeibe járnak mosakodni, a dolgukat elvégezni, amire nincsenek felkészülve. Bővebben>>>

 

Több mint 360 millióért őrzik a táborokat

Közben egy debreceni cég nyerte a három befogadóállomás őrzésére kiírt közbeszerzést. A Közbeszerzési Értesítőben megjelent eredmény szerint az ajánlattevő több mint 360 millió forintért látja el két évig a bicskei, a vámosszabadi és a debreceni menekülttábor őrzését és portaszolgálatát.

Felajánlás

Rendőröket, műszaki felszerelést és pénzt ajánlott fel Csehország a magyar kormánynak a magyar–szerb határ védelmére. Ezt a cseh belügyminiszter közölte a dél-morvaországi Mikulovban, miután tárgyalt az osztrák belügyminiszterrel a migrációs hullám kezeléséről. A korábbi elképzelések szerint augusztustól húsz cseh rendőr szolgált volna a magyar–szerb határon, Magyarország azonban leállította a projektet a cseh belügyminiszter szerint. A témáról július végén az EU-tagállamok rendőrkapitányai fognak tárgyalni. Az osztrák belügyminiszter azt mondta: Ausztriában már több tízezer migráns tartózkodik, elhelyezésük pedig komoly gondot okoz az osztrák kormánynak.

Rendőrkézen a késelő menekültek

Átadta a Csongrád megyei rendőrség a szerb hatóságnak azt a menekültet és három társát, akik a magyar–szerb határnál fekvő Királyhalmon történt emberöléssel hozhatók összefüggésbe. Hétfő hajnalban határsértők két csoportja veszett össze, majd dulakodtak is. A késelésig fajuló verekedésben egy afgán férfi meghalt, ketten megsérültek.

Közben sorra buknak le az embercsempészek. Egyiküket jogerősen elítélték.

Javította magát a kormányszóvivő

Először 90 ezer munkásról, majd már csak 900-ról beszélt a kormányszóvivő hétfőn, mikor arról kérdezték hányan építik majd a szerb-magyar határvonalra tervezett kerítést. Egyelőre az sem biztos, hogy a munkát csak katonák végzik majd el, vagy közmunkásokat is bevonnak. A határ közelében lévő települések polgármesterei egyelőre nem kaptak értesítést arról, hogy a közfoglalkoztatottjaik közül kell-e adniuk embereket az építkezéshez.

Nem probléma
Nem tartja aggályosnak a kormányszóvivő, hogy egy olyan cég vett részt a bevándorlással kapcsolatos konzultáció kérdőíveinek előállításában, amelyet korábban a Fidesz is élesen bírált.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!