2024. 02. 24. Szombat Szökőnap napja
Jelenleg a TV-ben:

Elveszett illúziók

Következik:

Poltikai hobbista 21:25

„Az egész annyira furcsa, bizarr és perverz”

2017. május 30., kedd 11:15, frissítve: kedd 11:16

Jogszerűtlennek tartja az egészségügyért felelős államtitkár a mentők szerdára meghirdetett tüntetését. Azért vonulnak utcára, mert a vártnál kisebb béremelést kapnak, és azt is csak ősszel.

Ónodi-Szűcs Zoltán úgy fogalmazott: bért kérni tárgyalással szokás, ha úgy sem megy, akkor sztrájkoljanak. Az államtitkár szerint ugyanakkor nincs miért demonstrálni, hiszen a tavalyi, az idén őszi és a jövő évi béremelések összesen megfelelnek a korábbi ígéreteknek.

„Az egész annyira furcsa és bizarr, néha azt mondanám rá, hogy perverz. Látva azt, hogy mit kér Kusper Gábor: 85 ezer forinttal kér kevesebbet, mint amennyit jelenleg keresnek a mentősök, tehát hogy ő 207 ezer forintot kért az egyik sajtómegjelenésben. Jelenleg az átlagbér egy teljes főállás esetén 293 ezer forint bruttó. Ez ugyanúgy érthetetlen, mint amit egyébkén korábban tapasztaltunk, hiszen rengeteg pert buktak el a mentőszolgálattal szemben. Nem értem igazán, hogy mi folyik ebben a történetben. Sokkal inkább érzem politikai ízűnek, mint egyébként érdekvédelminek ezt a felindulást” – jelentette ki az Emmi államtitkára.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!