2024. 05. 11. Szombat Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

Poltikai hobbista

Következik:

Vezércikk 05:00

Az Alkotmányvédelmi Hivatal is vizsgálja a hekkelést

2015. március 11., szerda 17:50, frissítve: szerda 18:02

A Hír TV információi szerint az Alkotmányvédelmi Hivatal is vizsgálatot indított, miután kedden ismeretlen tettesek két pécsi oldalt is meghekkeltek. Az egyik pécsi kistérségi társulás és egy zenekar honlapján is az Iszlám Államot éltette egy arab nyelvű felirat. Az érintettek feljelentést tettek.

A Pécsi Többcélú Kistérségi Társulás honlapján kedd délután jelent meg egy felirat arab és latin betűkkel, zenei kísérettel. Az üzenetben az állt: „Ott vagyunk mindenhol!” A társulás elnöke azt mondja, az utóbbi hetekben jelentősen megugrott az oldal látogatottsága, de azt nem tudja, hogy ez összefüggésben van-e az iszlamista felirat megjelenésével.

„Haladéktalanul tettünk intézkedéseket. Felvettük a tárhelyszolgáltatóval a kapcsolatot, és az oldal működésének felfüggesztését kértük, valamint jelentettük az esetet a Pécsi Rendőrkapitányságon. Először szóbeli konzultációt tartottunk, majd írásban is megerősítettük a bejelentésünket” – közölte Pfeffer József, a társulás elnöke.

Ugyanez a felirat jelent meg a pécsi Zengő együttes honlapján is. A zenekar vezetője azt gyanítja, a szolgáltatójuk biztonsági szempontból nem volt elég éber, ezért lett sebezhető az oldaluk. „Biztosan nem közöltünk semmiféle sértőt. Amúgy is távol áll tőlünk az, hogy bárkit vallásában, identitásában vagy bármi egyéb módon megsértsünk, bántsunk. Mi népzenészek vagyunk, magyar népzenét játszunk. A tartalomban biztos nem volt olyasmi, ami ezt indokolná, tehát legvalószínűbb, bár nyilván nem tudhatom, hogy ez valamilyen számítógépes probléma lehet a háttérben” – mondta Bergics Lajos, az együttes vezetője.

Információink szerint az ügyben az Alkotmányvédelmi Hivatal is vizsgálatot indított.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!