2024. 05. 28. Kedd Emil, Csanád napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Vörös narkó 10:55

Aszad pénzemberének is jutott a letelepedési kötvényekből

Hír TV

2018. március 28., szerda 19:38, frissítve: szerda 20:55

Egy szír bűnbanda tagja és az Aszad-kormány árnyékbankrendszerét működtető férfi is kaphatott letelepedési kötvényt – írja több oknyomozó portál. Az államot több mint 17 milliárddal megrövidítő Rogán Antal-féle konstrukció miatt a szakszolgálatoknak mindössze egy hónapjuk maradt a kötvényesek átvilágítására.

Nemzetközi bűnözői csoportra csaptak le a terrorelhárítás emberei még novemberben. Az akkor elfogott három szíriai állampolgár a gyanú szerint egy nemzetközi bűnszervezet Magyarországon tartózkodó tagja volt.

A rendőrség akkori közleménye szerint az elfogott szír férfiak „kábítószer- és fegyverkereskedelemből, valamint az illegális migrációhoz kapcsolódó bűncselekményekből származó nagy összegű készpénz tisztára mosásával és elosztásával foglalkoztak”.

A 444, illetve a Direkt36 értesülései szerint a nemzetközi bűnszervezetnek az egyik tagja, Salmo Bazkka a Rogán Antal-féle letelepedési kötvény segítségével jutott Magyarországra és azon keresztül az unió területére. Egy másik, szintén letelepedési kötvényes szír férfi pedig az Aszad-rezsim támogatójaként szerepel az amerikaiak feketelistáján. Ő árnyékbankrendszert működtet, a polgárháború miatt elszigetelődött szír vezetés a pénzügyi hálózat révén jutott üzemanyaghoz.

A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal a hónap elején azt állította, hogy a kötvényprogramban a kérelmezők nemzetbiztonsági átvilágítása kielégítő volt.

„A szigorú ellenőrzés, ami ilyenkor szükséges lenne minden egyes személyre, gyakorlatilag elmarad. Nem sikerül kiszűrni a nemzetközi terroristákat és bűnözőket, akik így zavartalanul léphetnek be Magyarországra és ezáltal az EU területére, ezzel nemzetbiztonsági kockázatot is jelentve Magyarország számára” – véli a DK szóvivője, Gréczy Zsolt. 

A Jobbik szerint is alaposabb vizsgálatokra lett volna szükség. „Azt látom, hogy sorra fognak a csontvázak kiesni a szekrényből, tehát tőlem nem áll távol az a gondolat, mondom félig-meddig laikusként, hogy vizsgáljunk meg mindenkit, aki ilyen módon a magyar állampolgárság előszobájába juthatott, mert a letelepedési jog után néhány év múlva automatizmusként meg szokták adni az állampolgárságot” – emelte ki Z. Kárpát Dániel országgyűlési képviselő.

Lázár János azonban úgy látja, hogy a letelepedési kötvényt vásárlókat ellenőrző szolgálatok nem hibáztak. „Az egyes számú állítás, hogy mindenkivel kapcsolatban folytattak vizsgálatot. Voltak kis számban, akikkel szemben nemzetbiztonsági kockázatot állapítottak meg, és a kötvény lejegyzését a nemzetbiztonsági érdekkel ellentétesnek tartották” – reagált a kancelláriaminiszter.

A Hír Televíziónak nyilatkozó nemzetbiztonsági szakértő szerint nem lehetséges 20 ezer ember ellenőrzése néhány hét alatt, így újabb bűnözőkről derülhet ki, hogy letelepedési kötvényt kaptak.

– Hány ilyen hasonló bűnöző lehet még Magyarországon?
– Nem tudom megmondani, hogy a 20 ezerből hány lehet, de el tudom képzelni, hogy bőségesen van, és én úgy gondolom, lehetne kicsit szűkíteni, mégpedig azokra az országokra, ahol gyakran előfordulnak – fogalmazott Kiss Benedek József.

A korábban titkosszolga Katrein Ferenc egy éve az Indexnek azt mondta: 30 nap nem elég az átvilágításra, ha valaki az ellenérdekelt titkosszolgálatok fejével gondolkozik, annak ennél nagyobb ziccer nem is kell.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!