2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Akár 600 milliót is kaphatnak a választáson induló pártok

Hír TV

2018. január 14., vasárnap 09:35, frissítve: szerda 19:42

A korábbi szabályozástól eltérően, ha valamely párt végül nem éri el az 1 százalékos eredményt, a pénzt vissza kell fizetnie. Négy éve több párt is csak azért vágott neki a választásnak, hogy a kampánypénzt felvegye. Bár az ÁSZ 9 tömörülés ellen feljelentést tett, végül egyiket sem marasztalták el az eltűnt pénzek miatt. A Fidesz abban bízik, hogy a visszafizetési kötelezettség szigorítása után már nem indulnak kamupártok a választáson.

Autómosással, ingyenebéddel, de volt, ahol a tízparancsolattal kampányoltak négy éve. Az akciók közös vonása a kevés támogató volt. 2014-ben 16 párt mindössze néhány ezer szavazatot tudott összegyűjteni, a kampányra viszont 200-300 millió forintot költhettek költségvetési támogatásból, azaz adófizetői pénzből.

Az összeggel ráadásul nem számoltak el, így az Állami Számvevőszék az adóhatóságnál és az ügyészségnél is eljárást kezdeményezett költségvetési csalás, valamint a számviteli és az áfatörvény megsértése miatt. A nyomozásokat az ügyészség megszüntette, így a mintegy 3,5 milliárd forint kampánypénzt eltüntető pártok vezetői megúszták a felelősségre vonást.

Bár a 2014-es választás előtt már több civilszervezet is figyelmeztette a kormányt, hogy a szabályozás visszaélésekre ad lehetőséget, a Fidesznek akkor jól jöttek a kamupártok, és nem változtattak a szabályozáson. Tavaly őszre változott meg a véleményük.

„A szabályozás szigorodott. Egyrészt elgondolkodtató lehet szervezetek számára, hogy érdemes-e kockáztatni ezt a fajta vagyoni rizikót. Hiszen személyükben az induló szervezetek vezetői garanciát vállalnak” – nyilatkozta Puskás Imre, a Fidesz szóvivője.

Vagyis ha egy párt nem éri el az 1 százalékot, a kampánypénzt vissza kell fizetni. Ha pedig a pártnak erre nincs forrása, vezetői a saját pénzükkel felelnek.

Az IMA, vagyis A Mi Pártunk nevű szervezet gyűlésén járt stábunk. Vezetőjük Száva Vince – akinek korábban már volt egy pártja – a Hír TV-nek azt mondta, bár az új szervezet egy hónapja alakult, van egy egyesületük is 17 ezer taggal; így bízik benne, hogy sikerül elérni az 1 százalékot.

„Az a bizalom, ami látszik, az a bizalom, ami valóban minket érint, abban mi hiszünk; mert a nép látja, hogy mit is tettünk mi, és mit tesznek azok a semmittevő pártok (ugye itt roma és nem roma pártokról is beszélek), akik valóban már besározódtak erkölcsileg” – mondta Száva Vince, az IMA elnöke.

A választásra minden képviselőjelölt 1 milliót, a pártok pedig attól függően, hány képviselőjelöltet tudnak állítani: 150 és 600 millió forint között kapnak támogatást, ha legalább 27 képviselőjelöltjük elindul a választáson.

 

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!