2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:45

Áfacsalás gyanújával hallgatták ki Kuna Tibor

Hír TV

2018. március 22., csütörtök 14:55, frissítve: csütörtök 15:54

52 milliós áfacsalás gyanújával hallgatta ki 2016 végén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Kuna Tibort, akinek cégei a kormányzati hátszélnek köszönhetően mostanra a piac legnagyobb kommunikációs ügynökségeivé nőtték ki magukat – írja a 444.hu.

A gyanú szerint Kuna Young and Partners nevű cégének könyvelésében 2014-ben olyan számlák is voltak, amelyek mögött nem állt valós gazdasági tevékenység, amivel az adóhivatal számítása szerint 52 milliós kárt okozhattak a költségvetésnek. A portál úgy tudja, a NAV egy számlagyáros csapat nyomait követve jutott el Kunáig, aki kihallgatásakor azt állította, nem követett el bűncselekményt.

A fideszes üzletembert a 444.hu is kereste, de azt mondta, csak a választások után nyilatkozik. Ma Kuna Tibor cégei intézik majdnem az összes állami cég kommunikációját, és csak tavaly 14 milliárd forintnyi közbeszerzést nyertek.

 

 

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!