2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról

Következik:

Híradó 12:00

Adománnyal kedveskedtek a skót vendégdrukkerek

Hír TV

2018. március 27., kedd 15:45, frissítve: kedd 16:12

Az ötezer fontot az Oltalom Karitatív Egyesület óvodája kapja. Az egymillió-hétszázezer forintnyi összeget az intézmény felújítására költik majd.

Amikor a skót válogatott külföldön játszik, szurkolóik rendszeresen megajándékoznak egy rászoruló intézményt. Most a magyarok voltak soron a magyar–skót mérkőzés miatt.

„Biztos vagyok benne, hogy jó lesz a meccs. De… Hajrá Skócia! Hajrá Magyarország! Hajrá skótok, hajrá magyarok! – mondta Iain Lindsay brit nagykövet.

Az Oltalom Karitatív Egyesületet több mint húsz éve II. Erzsébet brit királynő is meglátogatta. Azóta sem felejtették el a szervezetet, amely nemcsak óvodát, hanem hajléktalanszállót, nappali melegedőt, utcakórházat és főiskolát is működtet. Az egyesületet korábban a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség egyház működtette, amelynek egyházi státusát 2010 után a kormány megvonta, azóta súlyos bevételkieséssel küzdenek. Pereltek, a strassburgi Emberi Jogok Európai Bírósága egymilliárd forintos állami kártérítést ítélt meg a közösségnek.

„A strassburgi bíróság egyezménysértésért marasztalta el a magyar államot, s azzal, hogy kifizették, elismerték, de a státusunkat nem állították helyre” – fogalmazott Iványi Gábor, az Oltalom Karitatív Egyesület vezetője.

Az egyesület több mint tízezer embernek segít valamilyen módon, például nagyon rossz anyagi helyzetben lévő családok gyerekei kapnak ellátást az óvodában.

„Nem kegy, hogy mi ezt a munkát végezhetjük. Magyar állampolgárok vagyunk, hazafiak vagyunk, és a hazánkat akkor is szeretjük, ha olyanok vezetik, akiknek az egész vezetési stílusa az önzést, az irgalmatlanságot és a saját személyes érdekeiket tükrözi csupán. Nekünk nem útfélre valók ezek a gyerekek és azok az emberek, akik küszködve élnek a mindennapokért” – tette hozzá Iványi Gábor.

A magyar állam fittyet hány arra, hogy kimondták a jogsértést – jegyezte meg az egyesület vezetője, hisz 2017-ben sem kaptak semmilyen költségvetési támogatást, ezért folytatják a küzdelmüket.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!