2024. 10. 13. Vasárnap Kálmán, Ede napja
Jelenleg a TV-ben:

Globál

Következik:

Szélesvásznú történelem - Meseautó 11:00

Adóemeléssel csökkentené tartozását Pécs

Hír TV

2018. január 28., vasárnap 08:56, frissítve: vasárnap 17:07

A helyi adók emelésével próbálja csökkenteni a költségvetési hiányt Pécs fideszes vezetése. 2017-re 7,5 milliárd forint adósságot halmoztak fel úgy, hogy a kormány 2013-ban átvállalta a város teljes tartozását. A mostani, mentőövként dobott hitel következő részletét februárban utalják.

„Megkezdődik a tavasz, szép idő, horgászat. Karbantartani kell, újra kell kötni a horgokat” – Köntis Géza szenvedélyes horgász, már az idei szezonra készül a garázsában. A 16 négyzetméterért januártól már adót is kell fizetnie. Pécs vezetői más közterhek emeléséről is döntöttek, miután kiderült, hogy 7,5 milliárd forintos adósságot halmozott fel a város úgy, hogy négy éve az állam teljesen átvállalta az akkor 45 milliárdra rúgó tartozását.

„Aki elrontotta, rakja rendbe! Hát, ne a kis nyugdíjasokat vagy a mit tudom én kevés keresettel élőket húzzák-nyúzzák! Fizetünk annyi adót már, hogy… minden után” – panaszkodott Köntis.

A kormány december közepén döntött egy 9,5 milliárdos hitelről, a kétharmadát már elutalták, a maradékot február végéig kapja meg a város.

„Vannak olyan szerződések, amelyeket nem feltétlenül kellett volna megkötni. Ezekből is keletkezhetett a milliárdos adósság – Babos Attila, a Szabadpécs.hu újságíró szerint.

„Van jogi főosztály, van a kommunikációért felelős ember, van a városnak egy médiacége, tehát itt többszörösen számlázott és kifizetett szolgáltatások vannak, amik elviekben ugyanarról szólhatnak” – tette hozzá Babos.

A kölcsönt 2020-ig kell visszafizetni, így évente majdnem ötmilliárdot kellene megspórolnia a városnak a 40 milliárdos költségvetéséből. Ráadásul a magyar állam jelzálogot jegyez be önkormányzati ingatlanokra.

„Ez nem mentőöv, ez sokkal inkább egy béklyó a pécsiek számára” – a helyi jobbik szerint nagy árat fizetnek a pécsiek az állami kölcsönért.

„Az önkormányzati cégeket nagyon komolyan teletömték pártközeli személyekkel, óriási, brutális fizetésekkel. Így az egyik oldalon látható, ugye, egy horribilis, fölösleges kiadás, mind az önkormányzati cégek részéről, mind visszakanyarodhatunk a múltba: hány olyan kiadás volt, amik tulajdonképpen feleslegesnek nevezhetők” – mondta Fogarasi Gábor országgyűlési képviselőjelölt.

Ilyen például a már említett vízmű 2009-es botrányos elfoglalása, és botrányba torkollt a Zsolnay-gyár ügye is, amit majd két éve egy kormányközeli cég akart megszerezni, de az járt rosszul. De terheli az egyenleget például egy százmilliókért vásárolt baromfi-feldolgozó, a megszerzett hadiipari park és az elhibázott termálfürdő-fejlesztés.

„Itt nagyon gyenge a gazdasági aktivitás” – a pécsi közgazdász professzor szerint a város gazdaságilag is a mélyponton van: a kisebb vállalkozásoknak sem megy jól, de a nagy cégek is kerülik a várost.

„Sokkal inkább mindig az országos érdekek vagy bizonyos vállalati körnek az érdekeihez kellett alkalmazkodni ahelyett, hogy a városnak a hosszabb távú érdekeit tették volna be a célkeresztbe” – mondta Mellár Tamás.

Egy megemlékezésre érkezik Csizi Péter, az elnöke annak az ötfős bizottságnak, amely kontrollálja a városvezetés döntéseit. Hárított, amikor a város helyzetéről kérdeztük.

– Pécs gazdasága, adóssága. Megkapták-e…?

– Ma megemlékezni jöttünk ide, úgyhogy én ma emlékezni fogok.

Emlékezni tudnak a pécsiek is, és bizonyára fognak is: az adóemelésekre, megszorításokra is.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!