2024. 12. 18. Szerda Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:55

Ádertől várják, hogy megakadályozza

2016. január 8., péntek 21:43, frissítve: péntek 21:43

Levélben kérik Áder János köztársasági elnöktől a százhalombattaiak, hogy akadályozza meg, hogy a városukban hulladékfeldolgozó épüljön. Pénteken több ezren tüntettek a település főterén a kormány által decemberben nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá minősített üzem ellen. A DK és a civilek által szervezett demonstráción az Orbán-kormány egykori környezetvédelmi államtitkára is felszólalt.

Másfél-kétezer ember tiltakozott Százhalombatta főterén a városba tervezett hulladékfeldolgozó ellen. Az emberek ugyanis nem hiszik el a beruházó cég ígéretét, hogy környezetszennyezés nélkül működne a vállalat.

„A környezetszennyezés nem úgy válogat, hogy ki baloldali és ki jobboldali. A környezetszennyezést nem érdekli, hogy az adott kormány milyen összetételű. A rákkeltő anyagok minden embernél rákot okoznak. Innentől kezdve nincs épeszű ember, aki egy ilyen technológiát elfogadna a haza bármelyik pontján” – mondta Illés Zoltán volt környezetvédelmi államtitkár.

A hulladékfeldolgozó ellen indított aláírásgyűjtéshez több mint ötezren csatlakoztak. „Közel másfél hónapja a sajtóból kellett megtudnunk, hogy gumihulladék-feldolgozót akarnak építeni a városunkba. A hírek már akkor sem tervekről és szándékról, hanem kész tényekről szóltak. A kormány kiemelt beruházássá tette a gumifeldolgozót, hogy megkerülje az önkormányzatot és megkerüljön minket itt élő embereket is” – jelentette ki Szabó Attila százhalombattai környezetvédelmi tanácsnok.

A téren közfelkiáltással egy Áder Jánoshoz címzett petíciót fogadtak el. „Kérjük Magyarország köztársasági elnökét, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy se Százhalombattán, se máshol ne valósuljon meg olyan beruházás, ami káros következményekkel járhat az emberiség környezetére és Magyarország lakosságára” – ismertette Tápai Mónika, a Hulladékkommandó Százhalombatta elnöke.

A tervek szerint az üzem másfél év múlva lesz kész és évente 30 ezer tonna gumit és gumihulladékot dolgoz majd fel.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!