2021. július 24.,
szombat, Kinga, Kincső napja

A terrorizmus arról szól, hogy újat kell mutatni

2017. október 2., hétfő 21:25, frissítve: kedd 10:30

Nem kizárt, hogy tényleg az Iszlám Állam áll a Las Vegas-i tömegmészárlás mögött – a Hír TV által megkérdezett nemzetbiztonsági szakértő szerint.

Kis-Benedek József úgy látja, a támadó személye és cselekedetei beleillenek a terrorszervezet új stratégiájába.

„Ami pedig az elkövető személyét illeti, hát azért ez sem szokványos, mert azért a kort illetően nem az a korosztály az, aki merényleteket hajt végre. Az viszont, hogy fehér ember hajtotta végre, ha igaz az, hogy a közelmúltban tért át a muzulmán vallásra, az azért azt mutatja, hogy követi azt, amit az Iszlám Állam szeretne, tehát olyan emberek váljanak terroristákká, akikről föl sem tételezik. Nem volt büntetett előélete. Ugyanakkor látni kell azt, hogy ez az illető személy fölkészült arra, hogy ezt az eseményt végrehajtsa, mert azért fölvitte oda az eszközöket, tehát készült. Nem lennék meglepve, hogyha mögötte lenne egy szervezet; még akkor is, hogyha jelenleg még az FBI azt mondja, hogy ez magányos farkas. Nyilván a terrorizmus arról szól, hogy mindig újat kell alkotni és meglepetést kell okozni” – mondta el Kis-Benedek.