2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

A szocialisták nyakában az LMP

Hír TV

2017. december 8., péntek 21:08, frissítve: péntek 22:15

A szocialista párt nyakában lohol az LMP, legalábbis ez derül ki a Závecz Research Magyar Nemzet birtokába jutott, friss felméréséből, amelyet egyébként éppen az LMP megbízásából készítettek. A szocialisták 11, Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt pártja pedig 9 százalékon áll. A közvélemény-kutatásban a teljes népességen belül és a biztos szavazók között is a Fidesz vezet, a legerősebb ellenzéki erő pedig a Jobbik. Az MSZP-vel állandó tárgyalásban, illetve vitában álló Demokratikus Koalíció épphogy bekerülne a parlamentbe, a többi ellenzéki párt pedig legfeljebb 1 százalékot tudhat magáénak.

A kutatás kitért arra is, hogy a miniszterelnök-jelöltek milyen népszerűségnek örvendenek, a választók kire szavaznának legszívesebben. Ez persze fiktív kérdés, hiszen itthon nem szavazunk közvetlenül kormányfőre. Mindenesetre a felmérés szerint a választók relatív többsége, vagyis 36 százaléka Orbán Viktorra voksolna. Az ellenzékiek közül – az LMP által megrendelt kutatás szerint – Szél Bernadett, a zöldpárt miniszterelnök-jelöltje „nyerte a versenyt”, majdnem holtversenyben egyébként a Jobbik vezetőjével. Szél Bernadettet az emberek 12, Vona Gábort pedig 11 százaléka választaná.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!