2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

A szocialisták az egészségügyért aggódnak, a Jobbik felülvizsgálna

2015. május 26., kedd 15:45, frissítve: kedd 15:48

A szocialisták szerint az ideinél is nehezebb helyzetben lesz az egészségügy 2016-ban, mert kevesebb pénzből gazdálkodhat. A Jobbik elnök-frakcióvezetője pedig az uniós csatlakozási szerződés felülvizsgálatát szorgalmazta a parlamentben napirend előtti felszólalásában.

„A beteget sújtja, ha túlterhelt és méltatlanul alulfizetett ápolónő ápolja és a beteget sújtja a rosszul fizetett magyar orvosok és egészségügyi szakdolgozók külföldre vándorlása is” – mondta napirend előtti felszólalásában a szocialista Tukacs István. Az ellenzéki politikus szerint 2016-ban még rosszabb lesz a magyar beteg helyzete a kórházakban, rendelőkben, mert az egészségügyre tízmilliárdokkal kevesebb jut a költségvetésből, mint idén. „Önök azt mondták az év elején megígért és nyilvánosságra hozott programjukban, hogy a GDP arányában emelik a magyar egészségügyi költségvetést. Önök GDP-emelkedést vizionálnak a következő évre, az egészségügy pénze csökken. Tisztelt kormánypárti képviselőtársaim és egészségügyi kormányzat, Önök nem tartják be azt, amit ígérnek!”

Az MSZP parlamenti képviselői név szerint mondtak igent a vizitdíjra, amikor 2002 és 2010 között ők kormányoztak – idézte fel a múltat az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. „Az egészségügyi ellátórendszerre fordított kiadás 2010-ben 750 milliárd forint volt, és a jövő évi költségvetésben, amit Ön is olvashatott, ez a 750 milliárd 982 milliárd forintra, közel ezermilliárd forintra nő” – mondta Rétvári Bence.

Gumicsont a bevándorlásról rendezett nemzeti konzultáció vagy a halálbüntetés visszaállításáról kezdeményezett társadalmi vita. Erről már a Jobbik elnök-frakcióvezetője beszélt a parlamentben. Vona Gábor szerint fajsúlyosabb kérdések miatt kellene kezdeményeznie a kormánynak az uniós csatlakozási szerződés módosítását. „Élelmiszer-önrendelkezés és piacvédelem, ajánlom ezeket a kifejezéseket a figyelmükbe, mert szerintem erre van szükségünk, ezt kellene követelnünk az Európai Unió színterein, hogy Magyarország legalább azt megtermelhesse magának, amire képes, hogy a magyar állam, a magyar kormány megvédhesse a saját piacát a külföldi tőke és a külföldi termékek versenyétől. Ebben kellene nekünk frontot nyitnunk az Európai Unióval, és nem elsősorban a bevándorlás vagy a halálbüntetés kérdésében” – véli Vona Gábor.

Az uniós csatlakozási szerződés esetleges módosítására a Külügyminisztérium államtitkára nem tért ki a Vona Gábornak adott válaszában. „Maximálisan egyetért a kormány abban, hogy a magyar élelmiszeripart újjá kell építeni, erre meg is történtek a felkészülő lépések, emellett pedig felderítjük a világ piacainak azon szegmenseit, amelyekkel az elmúlt 25 évben kevéssé, a kelleténél kevésbé foglalkoztunk, ez elsősorban a nagy keleti piacokra vonatkozik.”

Magyar Levente utalt a Jobbik uniós politikájának változására, korábban a radikális párt nem a csatlakozási szerződés módosítását követelte, hanem Magyarország kilépését az Európai Unióból.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!