2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

A szigetvári Vigadóban tartják meg Alföldi darabját

Hír TV

2018. április 20., péntek 15:22

Az Igenis Miniszterelnök Úr! című előadást, pár napja indoklás nélkül lemondta a pécsi Zsolnay Színház. A darab főszereplője Alföldi Róbert, az előadás május 27-én lett volna. Szigetváron a tervek szerint ugyanezen a napon két előadás is lesz, a jegyértékesítés várhatóan a jövő héten kezdődik. Alföldi a 24.hu-nak a lemondással kapcsolatban azt mondta szerinte ez is a zalaegerszegi mintába illeszkedik. A színésznek ott egy közönségtalálkozóját mondták le azzal az indokkal, hogy foglalt a terem.

– Elkezdtük a tárgyalásokat a produkcióval, az Átrium Színházzal, viszont akkor tudjuk majd részletesen tájékoztatni a nagyközönséget, hogyha a szerződések aláírásra kerültek, és a technikai részletek tisztázottak. Tehát megkezdtük az egyeztetéseket. abban a pillanatban, amikor van megállapodás, akkor tájékoztatni fogjuk róla a közvéleményt – fogalmazott Fábián Szilárd, a szigetvári Vigadó Kulturális Központ vezető művelődésszervezője.

 

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!