2024. 12. 22. Vasárnap Zéno napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Globál 09:05

Országos helyett helyi kerekasztalok kellenek az LMP szerint

2016. január 30., szombat 14:10, frissítve: szombat 17:19

Országos köznevelési kerekasztal helyett helyi oktatási kerekasztalok felállítását javasolja az LMP. Az ellenzéki párt országgyűlési képviselője, Ikotity István szerint ellensúlyozni kell a közoktatás központosítását.

A helyi kerekasztalokban pedagógusok, diákok, szülők, szakszervezetek, civil szervezetek, önkormányzatok képviseltethetnék magukat – tette hozzá a politikus.

A szocialisták azt jelentették be, hogy csatlakoznak ahhoz a szerdai tüntetéshez, amelyet a Pedagógusok Szakszervezete hirdetett meg Miskolcra.

„Jövőhéten Miskolcon én személy szerint is ott fogok lenni, Hajdú-Bihar megyéből meg úgy tudom, hogy Hiller István is ott lesz, azt gondolom, hogy nagyon helyes , hogy a pedagógusok és most már a szülők és a gyerekek is ilyen mértékben felemelték a hangjukat azzal a rendszerrel szemben, ami most az oktatásban folyik” – mondta Bangóné Borbély Ildikó országgyűlési képviselő.

A borsodi megyeszékhely egyik középiskolája, a Herman Ottó Gimnázium indította el az országos méretűvé vált tiltakozást az oktatás államosítása ellen.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!