2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

A polgármester szerint a felelőtlen gazdálkodás vezetett a csődhöz

Hír TV

2018. január 6., szombat 12:04, frissítve: szombat 13:57

Az elmúlt évek felelőtlen gazdálkodása és az elmulasztott adatközlés vezetett a csanádpalotai csődhöz a néhány hónapja megválasztott polgármester szerint. A Csongrád megyei kisváros vezetője egyelőre nem tudja, hogy miből rendezik a több mint 89 millió forintos hiányt. Az is kétséges, hogy tudnak-e bért fizetni az önkormányzati dolgozóknak február után.

„Információ hiányában a kormányhivatal nem is tudta, mi zajlik Csanádpalotán. Tehát nem tudott törvényességi észrevételt tenni, lehetősége sem lett volna rá. Az egész hivatal úgy működött szabálytalanul, ahogy csak lehetett” – mondta Nyergesné Kovács Erzsébet, a település polgármestere.

A testületi ülések jegyzőkönyveit 2015 novembere, a pénzügyi bizottság üléseinek jegyzőkönyveit 2016 júniusa óta nem juttatták el a települések működését ellenőrző Csongrád Megyei Kormányhivatalhoz. A polgármester a sorozatos jegyzőcserékből adódó problémákról is beszélt. Úgy fogalmazott, a város jegyzői hivatalát gyakorlatilag nem irányította senki. A tavaly készült könyvvizsgálói jelentés szerint Csanádpalotának 72 millió forintot kellett volna kigazdálkodnia, de ez nem sikerült. Az apparátus hibái miatt a magyar államkincstár tavaly májusban felfüggesztette az óvoda és iskola működésének támogatását is, ami tovább növelte a hiányt.

„A december 28-i állapot szerint több mint 89 millió forintról van szó. A kollégák kigyűjtötték, hogy mennyi az a 60 napon, illetőleg 90 napon túli tartozás, amit mi nem tudtunk teljesíteni. A törvény szerint a 90 napon túli tartozás esetén köteles az önkormányzat megindítani az adósságrendezési eljárást, emiatt készült el az előterjesztés, és január 2-ára, az első munkanapra összehívtam e tárgyban a képviselő-testület ülését, azonban a képviselők ezt nem szavazták meg” – tette hozzá a polgármester.

Csanádpalota két alkalommal is pályázott kormányzati plusztámogatásra: első körben 37, másodjára 54 millió forintot kértek a kormánytól, de összesen csak 13,6 millió forintot kaptak. Ekkor vált egyértelművé a csőd. A helyiek szerint a képviselő-testületnek tudnia kellett a tartozásokról.

A településen a kötelező közétkeztetést a helyi étterem látja el. Az önkormányzat azonban csak nehezen tud fizetni, ezért csaknem 300 fő élelmezése kerülhet veszélybe.

„Mi látjuk el a településen a bölcsődéseket, ez 30 fő, 80-90 óvodás étkeztetését, 140-150 iskolás étkezik a vendéglőben, az idősek olyan 30-an vannak, így aztán 300 fő étkeztetését látjuk el. A jövőben ugyanúgy szeretnénk közétkeztetéssel foglalkozni, és továbbra is szeretnénk a településen élőket kiszolgálni étellel” – mondta Túry Tamás, a Fényes vendéglő élelmezés- és étteremvezetője.

A polgármester abban bízik, hogy megtalálják a felelősöket, de előbb az adósságrendezési eljárás elkerülésére koncentrálnak.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!