2024. 02. 28. Szerda Ákos, Bátor napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 17:30

A pénz 80 százalékát ellopták, már 3 éve nyomoznak

2017. augusztus 31., csütörtök 23:06, frissítve: péntek 08:04

Már három éve tart a nyomozás a túlárazott Szegedi Vadaspark uniós forrásból megépített játszótere ügyében. A három gyanúsított közül ketten még most is előzetes letartóztatásban vannak. A játszótér átadóján a Fidesz korábbi szegedi elnöke mégis mintaértékűnek nevezte a beruházást.

A Szegedi Vadaspark játszóterén interaktív táblák mutatták volna be a környék látványosságait. Az eszközöket telepítő cég 185 millió forint uniós támogatást kapott, önerővel együtt pedig 260 millió forintot költöttek a beruházásra. Felmerült a gyanú, hogy a pénz csaknem 80 százalékát ellopták, mivel a projekt valós értéke nem haladja meg az 50 milliót sem. A gyanúsítottak fiktív számlákkal és szerződésekkel juthattak az európai adófizetők pénzéhez.

„2017 júniusában a harmadik gyanúsítottat külföldön elfogták, ezután kerülhetett sor arra, hogy Magyarországra hozzák, őt őrizetbe vették, majd pedig az előzetes letartóztatását rendelték el. A nyomozásban jelenleg két személy van továbbra is előzetes letartóztatásban, míg egy személy előzetes letartóztatását a bíróság megszüntette, őt szabadlábra helyezte, ugyanakkor lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben” – közölte Serfőző Katalin, a Csongrád Megyei Főügyészség sajtószóvivője.

A játszótér-beruházás a szegedi baloldali önkormányzati képviselőnek, Ménesi Imrének vált gyanússá, aki az ügyészségnél, és az OLAF-nál is feljelentést tett.

„Informatikus segítségével beáraztuk a fejlesztés másik részét, amit akkor szintén egy olyan 20 millió forint körülre taksáltak, és megállapítottam, hogy 40 milliónál több igazán nem kellett ehhez a beruházáshoz. És ezt anno úgy reklámozta akkor ugye a Fidesz helyi elnöke, úgy adta még át ezt a játszóteret, hogy ez egy 260 milliós projekt, és mintaértékű egész Európában” – mondta Ménesi Imre szegedi önkormányzati képviselő.

A Csongrád megyei fejlesztési biztosnak nincs semmilyen tudomása a vadasparki játszótér ügyéről, és szerinte más cégek is megfelelően használják fel az uniós forrásokat.

„Én úgy gondolom, hogy jól szokták felhasználni, legalábbis ha van valami probléma, azt uniós szervezetek vizsgálják, melyek erre hivatottak. A magyar szervek is vizsgálják, és ha valaki nem teljesítette, azzal visszafizettetik a nem jól felhasznált uniós forrásokat. Egyébként nem tudok róla, hogy Csongrád megyében lenne valami kirívó” – mondta B. Nagy László.

Az ügyészség eddig négyszer hosszabbította meg a nyomozás határidejét, ami idén szeptember 24-én telik le. Azóta a játszóteret építő, és felszámolt cég bérletidíj-tartozásai miatt a vadasparkhoz került.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!