2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:00

A Kúria kimondta: csaltak a választáson Pécsett

Hír TV

2018. május 2., szerda 11:11, frissítve: szerda 12:50

Április 27-i végzésében a Kúria kimondta, hogy a pécsi 040-es szavazókörben sérült a választás tisztasága – írta az Átlátszó. A döntésnek a választás eredménye szempontjából nincs jelentősége, és a határozatokban sem szerepel a párt neve, azonban az egyik független szavazóköri delegált beadványa alapján született jogerős végzés közvetetten azt mondja ki, hogy két konkrét ügyben a Fidesz érdekében történt választási csalás.

Az oknyomozó portál azt írja, a választás napján, kilenc körül egy férfi lépett a szavazóhelyiségbe, felvette a szavazólapot, majd segítséget kért a szavazatszámláló bizottság tagjaitól. A bizottság elnöke és egy szavazóköri delegált ajánlkoztak, mire a férfi kibökte, hogy neki Hoppál Péterre kell szavazni, ő ezért kapott fizetséget. A meglepett bizottsági tagok felvilágosították, hogy ebben a választókerületben nem Hoppál, hanem Csizi Péter a fideszes jelölt. Ezt követően a férfi kiment, röviden tanácskozott az utcán várakozó kisteherautó sofőrjével, majd visszajött, és leadta a szavazatát.

Konkoly-Thege Júlia, a bizottság egyetlen nem fideszes tagja a jelenet után jegyzőkönyvet akart felvetetni, de az indítványát nem támogatták. Ennek ellenére nem hivatalos jegyzőkönyvben rögzítették az esetet, amit a bizottság elnöke és összes tagja is aláírt, az elnök pedig lepecsételt.

Fél órával később hárman érkeztek a szavazóhelyiségbe, de csak ketten akartak szavazni. A szavazófülkébe is hárman vonultak be, ott hangosan egyeztettek arról, hogy kire kell szavazniuk valakinek a megbízásából, majd távoztak. Az előző esetet jegyzőkönyveztető delegált tisztán látta, hogy a „kísérőnél” egy névsor van, amelyről már kihúztak néhány nevet.

Konkoly-Thege Júlia pécsbányatelepi, személyesen is ismerte a két szavazó fiatalembert, ezért utánuk indult, hogy magyarázatot kérjen. Az utcán hallotta, hogy egy kisebb csoport épp azon tanakodik, „kit lehetne még elhozni”. A bizottsági tag telefonjával titokban felvette a beszélgetést, a felvételt és annak leiratát pedig később csatolta a választási bizottsághoz benyújtott iratokhoz.

- Sziasztok, mi volt ez itt? Mit csináltok?

- Szavazópolgár 1.: Ő a Fideszre szavaz….

- Szavazópolgár 2.: Jöttek szavazni.

- De ki ez az ember, aki itt veletek egyeztetett?

- Sz. 1.: Ez? Ja, ez a nagybátyám, az ő kedvéért, mit tudom én, mondom, jól van, akkor feljövök, azt csá. Nem akartam jönni sehova, nem akartam jönni.

- És ő meg mit akart?

- Sz. 1.: Hát ő, őt is fizeti a valaki. Mit tudom én. Fuvaros.

- Hogy mit mondtál?

- Sz.1.: Fizetik. Őt is. Ő is egy ilyen izé, megbízott.

- És kire kellett szavaznod?

- Sz. 1.: Fidesz. A Fideszre. Mindegyikünk arra szavazott.

- Sz. 2.: Az az Orbán Viktor, nem?

- Aha. 

A delegált visszatért a szavazóhelyiségbe, újabb jegyzőkönyvet akart felvetetni, de ismét nem járt sikerrel, nem hivatalos jegyzőkönyv készült – ezt már csak a bizottsági elnök írta alá, pecsét sem került rá. Később egy férfi a szavazáskor azt mondta, neki fizettek azért, hogy a Fidesz jelöltjére szavazzon, majd mikor probléma merült fel, egy az utcán várakozó ismeretlennel egyeztetett. Később ketten is beismerték, hogy valakik pénzért szervezetten hordták a választópolgárokat szintén a Fideszre szavazni.

A szavazás lezárulta után Konkoly-Thege Júlia értesítette az őt hivatalosan delegáló MSZP helyi kampánystábját – azt a választ kapta, hogy ha a független Mellár Tamás nyer, akkor nem tesznek bejelentést. Később újra kereste őket, de ezúttal már választ sem kapott, és mikor másnap arra hivatkozva hárítottak, hogy a pesti központ nem forszírozná az ügyet, úgy döntött, maga jár dolog végére.

Megkereste a TASZ civil jogvédő csoportot, az ő segítségükkel április 11-én kifogást nyújtott be a Baranya megyei 1-es Országos Egyéni Választókerületi Választási Bizottsághoz. A beadvány szerint a választókerületben „egyes választópolgárokat anyagi ellentételezéssel úgy befolyásoltak, hogy választójogukat egy meghatározott jelölt és jelölőszervezet javára éljenek, a visszaélést szervezők pedig ezen cél megvalósításához segítséget nyújtottak [valamint] dokumentálták és ellenőrizték egyes választópolgároknak a választáson való részvételét” – írja az Átlátszó.

Konkoly-Thege azt kérte, hogy a választási bizottság állapítsa meg a jogsértést – sérült a választás tisztasága, az önkéntesség és a jóhiszemű joggyakorlás alapelvi követelménye –, és semmisítse meg a szavazóköri eredményt, rendelje el a szavazás megismétlését. Három napra rá megszületett az OEVB elutasító határozata, amely semmilyen szabálytalanságot nem talált egyik esetben sem. A bizottság szerint magányszemélyek beszélgettek egymás között politikai kérdésekről, ezt pedig nem tiltják a választás rendjével kapcsolatos jogszabályok.

Álláspontjuk szerint a hangfelvétel mindössze beszélgetést, véleménynyilvánítást tartalmaz, a csatolt fényképeket pedig időbélyegző híján pedig nem tudják bizonyítékként értékelni. A határozat érdemi része bejelentőnek szóló figyelmeztetéssel zárul: „Mindez mellett a Választási Bizottság azt is megjegyzi, hogy a hangfelvétel titkos készítése polgári jogi kérdéseket is felvet, melyet jelen eljárásban nem vizsgált.” A határozatot a Baranya 01. OEVB elnöke, Jandó Péter jegyzi.

 

A felek fellebbeztek az határozat ellen, de az NVB 11:10 arányú szavazással helyben hagyta az OEVB határozatát. Az NVB indoklásában korrigálja némiképp az első fokot, lényegében megismétli az OEVB érvelését: a delegált nem tudta bizonyítani, hogy pénzért szavaztattak, illetve szállítottak választópolgárokat. „A Beadványozónak még a valószínűsítés szintjén sem sikerült alátámasztania a vélelmezett törvénysértéseket” – zárul a Patyi András, NVB-elnök jegyezte határozat.

Ezek után született meg a Kúria végzése. „A Kúria a Nemzeti Választási Bizottság 914/2018. számú határozatát – az OEVB 63/2018.(04.14.) számú határozatára is kiterjedően – megváltoztatja, megállapítja, hogy az országgyűlési képviselők 2018. évi választásának napján a pécsi 040. számú szavazókörben sérültek a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 2. § (1) bekezdés a), b) és e) pontjaiba foglalt, a választás tisztasága, az önkéntes részvétel, a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvi rendelkezések, ezt meghaladóan az NVB határozatát helybenhagyja.”

Az Átlátszó emlékeztet, egy laikus számára jelentéktelennek tűnik a Kúria végzésének hivatkozásokkal zsúfolt, rövid bekezdésnyi 12. pontja: „A Kúria megállapította, hogy a kifogást tevő/fellebbezést is előterjesztő kérelmező az általa előadottak, és a becsatolt okiratok alapján – figyelemmel a Ve. 14. § (1)-(2) bekezdéseire, 37. §-ára, 208. §-ára, 222. § (1) bekezdésére, az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésére – jogosult a felülvizsgálati kérelem előterjesztésére.”

Mráz Attila, a TASZ választási jogi munkacsoportjának vezetője szerint a választási jogsértések elleni fellépések tekintetében fontos áttörést jelent a mondat. A választási csalások, különösen az alapelvsérelmek bíróság általi kimondatásának egyik akadálya, hogy kifogást ugyan bárki tehet a választási bizottságoknál, de az esetleges elutasítással szemben bíróságra már csak az mehet, akinek a jogsértés a saját, egyéni jogát közvetlenül érinti.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!