2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben

Következik:

Híradó 12:00

A kormányfőnek szólhatnak Lázár áthallásos üzenetei?

Hír TV

2018. május 12., szombat 16:19, frissítve: szombat 16:56

Áthallásos üzeneteket küld visszavonulása óta Lázár János. Az előző ciklus kancelláriaminisztere történelmi párhuzamokhoz nyúlt, de már a kormányfő székfoglaló beszédére is reagált a maga módján.

„Terveinket ne négy, hanem tíz éves kitekintéssel készítsük el, sőt inkább 12 éves időtávban kell most gondolkodnunk, ráadásul a felelős kormányzás is ezt követeli meg, hiszen az Európai unió következő költségvetése, illetve annak végrehajtása valójában 2030-ig tart majd” – hosszútávra tervez Orbán Viktor, ezt székfoglaló beszédében is egyértelművé tette a miniszterelnök, szavai alapján egészen 2030-ig vezetné az országot.

A mostani ciklusban háttérbe vonuló Lázár János is előre tekint. Facebookra feltöltött videójában a tramtrain projektet mutatja be: „2020 nyarára már villamos köti össze Szeged és Hódmezővásárhely belvárosát, 30-32 perc lesz a menetidő.”

A videót felvezető bejegyzésben ugyanakkor egy érdekes kiszólást ejt meg az egykori kancelláriaminiszter: épp a kormányfő által emlegetett 2030-as dátumra utal, amelynek fejlettségi szintjét a választókörzetének lakói szerinte már 10 évvel korábban megtapasztalhatják.

Pár nappal korábban drámai zenei aláfestés mellett zárta pályafutása eddigi csúcsát egy másik videóban Lázár János. Itt is tett egy áthallásos megjegyzést. „Ma is a politikusi krédóm legfontosabb dokumentumának tekintem Kossuth Lajos Cassandra levelét, amelyet Deák Ferenchez intézett annak idején és különösképpen annak 2 utolsó bekezdését” – jelentette ki a miniszter.

A Cassandra levél egy ellenzéki lapban jelent meg több mint 150 éve, a Hír TV által megszólaltatott irodalomtörténész szerint ebben Kossuth Lajos az ország sorsáról való álláspontját összegzi a magyarság akkori vezetőjének. 

 „Nagyon nem ért egyet, hogy a kiegyezés létrejött, nem ért egyet a közös ügyekkel, nevezetesen főként azzal, hogy a hadügy és a külügy tekintetében Magyarország lemond a teljes önrendelkezésről. Egy lírai rész van benne, hogy sokáig együtt küzdöttek, ezért azért amazért, és felszólítja Deákot, hogy ne vezesse olyan pontra a nemzetet, ahol a jövőnek ura már nem lehet. Azt mondja, hogy nem csak a jelenért tartozunk felelősséggel, hanem a múlt, jövő iránt is felelősséggel tartozunk” – fogalmazott Gerő András.

Az említett történelmi dokumentum nem először került elő Lázár Jánosnál: a kampányban készített videó-sorozatában is kiemelten beszélt róla az akkori miniszter.

- Az első dolog, amit behoztam magammal a miniszteri eskütételem napján az Kossuth Lajos nyílt levele Deák Ferenchez, 1867-ből az úgynevezett Cassandra levél, nagyon tanulságos elolvasni.

- Ha valakit fogadsz a hivatalodban, akkor a Cassandra levél alá ülteted?

- Igen, oda szoktam ültetni, és mikor vele beszélgetek, akkor időnként fölnézek, hogy nehogy véletlenül rossz kompromisszumot kössek.

Kovács János politológus szerint egyértelműen a miniszterelnöknek szólnak Lázár János üzenetei. Ennek a felemlegetésével tulajdonképpen egy taktikai visszavonulást hajtott végre, sorskérdésekért való aggódásként is felfoghatjuk - vélekedett a szakértő.

 

Lázár János Bánffy Miklósra is utalt korábban, aki sikeres külügyminiszterség után visszavonult Erdélybe. A következő években Lázár is a választókerületének ügyeivel kíván foglalkozni.

 

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!