2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

A kormány várhatóan felbontja az M4-es szerződést

2015. április 8., szerda 19:10, frissítve: szerda 20:33

Várhatóan felbontja a kormány az M4-es autópálya-szerződést, a kabinet a múlt héten állíttatta le az építkezést arra hivatkozva, hogy az unió kartellgyanút állapított meg. Brüsszelből a Hír TV-nek is megerősítették, hogy az Európai Bizottság a közbeszerzési eljárást nem vizsgálta, így azt sem állapíthatta meg, hogy a pályázók egyeztették-e árajánlataikat. A kormány az eredeti 110 milliárdos árból eddig 48 milliárdot már kifizetett.

Törökszentmiklósnál már összeér a régi 4-es út és az új M4-es már elkészült szakasza. A veszélyes csomópontban a balesetek megelőzése érdekében napokkal ezelőtt még sárga mellényes forgalomirányítók dolgoztak. A munkaterületen most elhagyott erőgépeket látni. A kivitelezésben részt vevő öt cég az után vonult le az építkezésről, hogy a kormány bejelentette: semmiképp sem épül meg az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakasza, ha az unió nem finanszírozza az építkezést.

„Az mégsem normális dolog, hogy magyar adófizetői pénzből egymilliárd forint helyett, mondjuk négymilliárd forintért épüljön egy kilométer út” – A Miniszterelnökséget vezető Lázár János már egy hete szóvá tette, hogy igen magas áron épül a 29 kilométeres szakasz, és azt sem zárta ki, hogy a pályázók előre egyeztették áraikat. Egy nappal később a Miniszterelnökség helyettes államtitkára is azt állította: az Európai Bizottság regionális főigazgatóságának munkatársai kartellgyanút jeleztek a magyar kormánynak az M4-es autópálya ügyében.

Közben a Népszabadság arról írt, hogy már a szerdai kormányülésen eldőlhet, hogy a kabinet felmondhatja az M4-es autópálya-építési szerződéseit a kivitelezőkkel, amit a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára megerősített a Hír TV-nek.

– Továbbra is fenntartják azt, hogy kartellgyanú áll az ügy hátterében?
– Nézze, én ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom. Azt tudjuk, hogy az unió egyelőre ezt drágának minősítette, és emiatt a finanszírozási háttere szűnt meg az építkezésnek. Majd a kormány eldönti, hogy hogyan lép tovább.

Brüsszelben múlt pénteken cáfolták a Hír TV-nek, hogy vizsgálták volna a beruházást, ugyanis eddig nem nyújtottak hozzá uniós forrást. Lapinformációk szerint ugyanakkor a kormány az eredeti 110 milliárdos árból eddig 48 milliárdot már kifizetett. Arra azonban nincs válasz, hogy a félbemaradt kivitelezés egyes szakaszain ki és hogyan biztosítja majd az állagmegóvást.

„Addig semmit nem tudunk mondani, amíg a kormánydöntést nem hallottuk, nyilván annak fényében tudunk bármit is nyilatkozni. Itt több száz ember dolgozik ezen az útszakaszon, addig, ameddig nem tudjuk a pontos döntést, addig nem szeretnénk őket félinformációkkal ellátni” – közölte Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szóvivője.

Amennyiben a kormány mégis a szerződés felbontása mellett dönt, úgy szakértők szerint a legkedvezőbb forgatókönyv esetén is másfél év kell ahhoz, hogy az újonnan kiválasztott kivitelezők felvonulhassanak az építési területekre. Minden elhúzódik azonban, ha a jelenlegi cégek perre mennek és kérik a bíróságtól az egész beruházás befagyasztását és költségeik tételes elszámolását.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!