2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben 03:00

„A kormány nemzetellenes bűnt követ el az állami földek kezelésével”

2015. augusztus 18., kedd 10:20, frissítve: kedd 10:37

Ma tárgyalhat a kormány az állami földek privatizációjáról szóló javaslatról – értesült a Napi Gazdaság. Közben ismét a földtörvény ellen tüntetett a Kossuth téren az Élőlánc Magyarországért mozgalom.

A lap úgy tudja: a földművelésügyi miniszter által előterjesztett kezdeményezés piaci áron, húszéves elidegenítési tilalom mellett adná a gazdák tulajdonába a termőföldet. A kormány célja, hogy az államosítás során elvett földrészletek tulajdonjoga ismét a földet megművelő gazdálkodókhoz jusson.

Hétfőn az Élőlánc Magyarországért tüntetett a javaslat ellen, a demonstrálók azt követelték, hogy a 2011 októbere óta érvényben lévő földpályázatok nyerteseivel megkötött szerződéseket semmisítsék meg.

„Kinyilvánítjuk, hogy az állami földek jelen kormány általi kezelését elfogadhatatlannak, egyenesen nemzetellenes bűnnek tartjuk. Követeljük, hogy a 2011 októbere óta zajló színlelt és törvényellenes álpályázati rendszer úgynevezett nyerteseivel megkötött szerződéseket semmisítsék meg” – mondta Ács Sándorné.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!