2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

A Kárpátia-pólósokat és a szivárványzászlósokat is várja a Momentum

Hír TV

2018. május 1., kedd 22:22, frissítve: kedd 22:54

Mozgalmi és nem pártpolitizálással váltaná le a kormányt a Momentum elnöke. Fekete Győr András pártja május elsejei tüntetésen a kiegyezést hirdetett a bal és a jobboldal között. Az esemény felszólalt a hódmezővásárhelyi polgármester és a diáktüntetések egyik szervezője is.

Sokan gondolták úgy, hogy a Momentum hívására is utcára vonulnak. „Úgy éreztem magam a választás után, mint egy rossz szakítás után. Elkeseredett voltam és tehetetlen. Egyrészt ez az egyetlen dolog, amit jelenleg tudok tenni, másrészt nagyon egyedül éreztem magam, és így érzem, hogy nem vagyok egyedül, illetve másokkal tudom éreztetni, hogy nincsenek egyedül” – mondta Palkovics Pamela.

A Momentum az újabb kétharmad után az ellenállás és a változtatás jegyében hirdetett demonstrációt. Szimpatizánsaik a Szabadság téren gyülekeztek.

„Szeretnénk hogyha visszaállítanák a demokrácia integritását, az ellenőrző intézmények függetlenségét, azt, hogy Európához tartozunk és az alapvető szabadságjogokat tiszteletben tartsuk” – mondta Molnár Álmos.

A tüntetők a Nagymező és Andrássy úton keresztül a Kodály köröndre vonultak. Itt a Momentum alelnöke arról beszélt: a propagandamédia felfalta Magyarországot, ami ellen harcolni kell: például a független média támogatásával.

„Válassz ki egyet a szabad magyar sajtótermékek közül, és minden hónapban utald át csak a jövedelmed egy százalékát, mert ezek az igazi újságírók. Erősítsük őket együtt, mert szükség van erős és független sajtóra” – mondta Soproni Tamás.

A Momentum rendezvényén az ellenzéki tüntetések két vezérszónoka Gyetvai Viktor és Márki-Zay Péter is felszólalt. Hódmezővásárhely polgármestere szerint a Fidesz támadni fogja a formálódó új ellenzéket.

„Egy évszázados ellentét omlott le Magyarországon ezzel a választással, még ha a választási vereség árán is, meghaladottá vált a jobb- és baloldal hagyományos szembenállása. Nem jobb és baloldal, ma Magyarországon minden nap a tisztesség és a tisztességtelenség között kell választani” – mondta a városvezető.

A Momentum elnöke arról beszélt, április 8-án bebizonyosodott, hogy két Magyarország van.

„És a másikat nem ismerjük és ezért cserben hagytuk. Ez volt a legnagyobb hiba, amit az ellenzék, és így mi is elkövettünk” – utalt a vidékre Fekete-Győr András. Hozzátette: a jelenlegi ellenzék a Parlamentben tehetetlen az új kétharmaddal szemben. Szerinte a 2019-es önkormányzati és európai parlamenti választásra meg kell érteni a vidék Magyarországának problémáit és megmutatni, hogy van alternatíva. Ehhez szerinte cselekvő, mozgalmi politizálásra van szükség.

„Nem számít, hogy baloldali vagy jobboldali gondolkodású vagy, most van egy közös ügyünk. Gyere várunk. Nem számít, hogy fiatal vagy vagy idős, szükség van ez energiára ehhez a munkához, gyere várunk. Nem számít, hogy kárpátiás pólóban jöttél ki a múlt héten a Kossuth térre, vagy szivárványosban. Egy jó közösség tagjai toleránsak egymással, és mi egy jó közösség vagyunk. Gyere várunk!” – szónokolt a pártelnök.

Fekete-Győr András bejelentette a nyáron kérdőívekkel mérik fel a helyi problémákat, és ismét meghirdette az ezek megoldására koncentráló úgynevezett cselekvés köreit is.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!