2023. 02. 07. Kedd Tódor, Rómeó napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:20

A hálapénz rendszere egy posztkommunista maradvány

,

2015. április 12., vasárnap 19:20, frissítve: vasárnap 19:32

Elutasítják az orvosok szakmai szervezetei a büntető törvénykönyv módosítását, amely megengedné, hogy az egészségügyi dolgozók utólag elfogadhassák a paraszolvenciát. A Magyar Orvosi Kamara, a Magyar Orvosok Szövetsége és a Magyar Rezidens Szövetség is úgy gondolja, hogy ezzel csak bebetonoznák a hálapénz rendszerét.

8,3 milliárd forint. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly ennyit költött hálapénzre a magyar lakosság. Az összeg majdnem felét a kórházi orvosok kapták, negyedét pedig a házi- és szakorvosok. Az ápolóknak, orvosi asszisztenseknek, műtősöknek mindössze a töredéke jutott.

Az Igazságügyi Minisztérium olyan módosítást készített a büntető törvénykönyvhöz, amely szerint nem minősülne bűncselekménynek, ha egy egészségügyi dolgozó utólag fogadna el valamilyen juttatást egy betegtől, aki elégedettségét fejezi ki ilyen módon. A Magyar Orvosok Szövetsége elutasítja a javaslatot. „Ez jogtechnikailag egy elkerülhetetlen megoldás volt, hiszen a Magyar Rezidens Szövetség kéréssel vagy kérdéssel fordult a legfőbb ügyészhez, aki megállapította, hogy a Ptk. és a Btk. között a kérdés megítélésében nincs összhang, és kérte a parlamentet ennek az ellentmondásnak a feloldására. Erre született szerintem egy nem jó válasz, hiszen alapvetően a feladat a hálapénz körülményeinek a felszámolása, és az adásának a megakadályozása lenne” – vélekedett Bélteczki János, a szövetség elnöke.

A Magyar Rezidens Szövetség a hálapénz valamennyi fajtáját büntetné – de csak azután, hogy megemelték az orvosok fizetését. A szervezet elnöke azt mondta: ahhoz, hogy megszűnjön a paraszolvencia, 3-5 éven belül az orvosok fizetését úgy kellene megemelni, hogy egy kezdő orvos nettó 300 ezer, egy szakorvos 500 ezer, egy főorvos pedig 700 ezer forintot vihessen haza. „Kimutattuk, hogy amikor hálapénzt ad a beteg, így hívjuk, hogy hálapénz, de a hálának semmi köze nincs ehhez, valójában egyfelől a félelem bére, félnek, hogy nem kapják meg a megfelelő szintű ellátást, másfelől egy szolgáltatásvásárlás. Nagyon szűk a mezsgye a jó, a kevésbé jó, vagy a rossz hálapénz között. Miért nem lehet utólag hálapénzt adni a rendőrnek, egy bírónak, egy kormányhivatalnoknak, egy politikusnak, hogy lobbizzon egy jó ügyért? Ugyanúgy az egészségügyben is meg kell tiltani, mert korrupcióra hajlamosító jelenség” – mondta a Hír TV-nek Dénes Tamás, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke.

Az orvosi kamara szerint az igazságügyi tárca javaslata nem a hálapénz rendszerének megszüntetését, hanem a bebetonozását célozza. „A régmúlt, illetve a közelebbi múlt több évtizedes rossz beidegződését konzerváló, továbbélését engedő jogszabályt, vagy jogszabály-módosítást, vagy egyáltalán ilyen irányú szándékot nem tudunk örömmel üdvözölni. Álláspontunk szerint az egyetlen megoldás a méltányos, tisztességes orvosbérezés, illetve a hálapénz megtiltása lenne” – mondta Éger István, a kamara elnöke.

Egy 10-15 éve végzett szakorvosnak ma Magyarországon átlagosan 170-180 ezer forint a nettó fizetése. Egy háziorvos pedig átlagosan 150-200 ezer forintot tud magának kigazdálkodni a praxisában.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!