2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Sajtóklub 08:05

A hajléktalanságból kitörés a szállásokon át vezet

MTI, Hír TV

2018. október 15., hétfő 11:14, frissítve: hétfő 13:17

A hajléktalanok közterület-használatát korlátozó jogszabály célja az emberélet megmentése - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

Rétvári Bence közlése szerint a jogszabállyal megelőzhető, hogy a hajléktalanok télen kihűljenek közterületen vagy erdőben, másrészt az is cél, hogy azok is eljussanak a szálláshelyekre, akik még mindig az utcán élnek. Hozzátette, van még szabad kapacitás, és eddig is volt.

Azt józan ésszel mindannyian beláthatjuk, hogy a hajléktalanságból való kitörés az valahol ezeken az átmeneti szállásokon keresztül vezet, onnan kaphatnak szociális segítséget, ruhát, munkalehetőséget, közmunkát vagy képzést – fogalmazott.

Rétvári Bence közlése szerint mintegy 9 milliárd forintot fordít a kormány hajléktalan-ellátásra, és több száz karitatív szervezettel működik együtt. Az államtitkár elmondta azt is, a probléma 28 éve megoldatlan Magyarországon, s az eddigi jogszabályok nem voltak alkalmasak arra, hogy a hajléktalanságot megszüntessék, ezért van az új jogszabály.

A KDNP szerint az ellátórendszer felkészült a változásra, és emberhez méltó körülményeket biztosíthatnak minden rászorulónak.

A hajléktalanellátás felkészült ezekre a változásokra, több mint 19 ezer férőhely áll rendelkezésre, ahol ágy tisztálkodási, mosási és egészségügyi szolgálatok állnak a hajléktalan emberek rendelkezésére. A magyar kormány 9,1 milliárd forintot biztosít ebben az évben a hajléktalanellátásra és Magyarországon jelenleg 240 olyan szervezet van és szeretet szolgálat, ami hajléktalan ellátással foglalkozik. A párbeszéd a szervezetekkel folyamatos, annak érdekében hogy segítsük a hajléktalanellátás kapacitását. – mondta Juhász Hajnalka a KDNP országgyűlési képviselője. 

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!