2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

A CBA kizárja renitens boltjait

2015. július 8., szerda 17:50, frissítve: csütörtök 10:22

Azonnali hatállyal kizárja a bolthálózatából a CBA a vasárnapi zárva tartással trükköző boltokat. A cég közleményében utasította rendre partnereit, miután két balatoni CBA is a helyi jegyzővel nyilváníttatta magát piaccá, hogy vasárnap is nyitva lehessen. A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerint különös hangsúlyt kellene fektetni a vasárnapi zárva tartást kijátszók ellenőrzésére.

„Mondjuk a Balaton környékén nehezen tudom elképzelni, hogy a július–augusztusi csúcsforgalomban korlátozzunk vagy bezárjunk minden üzletet.” Tavaly novemberben mondta ezt a nemzetgazdasági miniszter, két hete viszont már elutasította, hogy nyári főszezonban felmentést kapjanak a balatoni boltok.

„Néha kint szoktak árulni, de egyébként mi vagyunk a piac, ez az egész épület.” Több Balaton környéki üzlet trükközéssel próbál kibújni a törvény hatálya alól. Balatonakaliban és Balatonfenyvesen egy-egy CBA, Révfülöpön két Coop nyilváníttatta magát piaccá. A döntés miatt Balatonfenyvesen törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményez a kormányhivatalnál a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tárca államtitkára a Hír TV-nek azt mondta: külön hangsúlyt kell fektetni a vasárnapi zárva tartást kijátszó boltok ellenőrzésére. „Úgy gondolom, hogy a további ilyen esetek a kormányhivatalok hatáskörébe kell hogy tartozzanak. Minden ilyen kérdést külön meg kellene vizsgálni, hogy vitatott-e a státusa és ezzel azt, hogy vasárnap nyitva tarthat-e” – mondta Orbán Gábor adó- és pénzügyekért felelős államtitkár.

A CBA szerdán közleményben szólította fel bolthálózatának tagjait, hogy maradéktalanul tartsák be a vasárnapi nyitva tartás korlátozásának szabályait. A cég szerint közös érdek, hogy a pihenőnap biztosításával javítani tudják a munkavállalók életminőségét és biztosítsák a családok együttlétét. Azokat a partnereiket, amelyek nem tartják be a szabályozást, kizárással fenyegette meg a cég.

A trükközés miatt a kormányszóvivő nem zárta ki a boltok zárva tartásáról szóló törvény szigorítását. „A kormány tájékozódik, amikor eléterjesztik ezeknek a vizsgálatoknak a tapasztalatait, hogy valóban kiskapuról volt szó, amelyet be kell zárni, és akkor elképzelhető, hogy egy szigorító módosítást végre kell hajtani, vagy pedig a jelenlegi jogi keretek között is kezelhető az a helyzet, amely előállt. Hadd ne prejudikáljak kormányzati szinten ezzel kapcsolatban, mert […] eldöntött és elhatározott szándékunk a vasárnapi vásárlás tilalmának fenntartása” – hangsúlyozta Kovács Zoltán.

Az ellenzéki pártok továbbra is a törvény visszavonását szorgalmazzák, az erről szóló népszavazási kérdés már a Nemzeti Választási Iroda asztalán van.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!