2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 17:25

A belvárosi szocialistákat is elszámoltatná Juhász

2015. április 26., vasárnap 12:05, frissítve: vasárnap 12:40

Az ötödik kerületi ingatlanügyek miatt az MSZP-seket is elszámoltatná Juhász Péter.

Az Együtt alelnöke Ring című műsorunkban azt mondta: vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanújával nyomozást rendelt el a Fővárosi Főügyészség az ő belvárosi ingatlanértékesítések miatt tett feljelentése alapján. „Én azt tagadnám – elnézést kérek érte –, hogy itt baloldali ügyről és jobboldali ügyről van szó, amikor korrupcióról van szó, itt az ország ügyéről van szó. Teljesen mindegy, hogy milyen beállítottságú valaki politikailag, ha ellopja a közös vagyonunkból a jelentős részt, az engem nem érdekel. Nem politikai ideológiák szerint lopás a lopás, hanem nettó erkölcsi érzék szerint” – fogalmazott Juhász Péter. Arra a kérdésre, hogy az MSZP-s képviselőket is felelősségre vonná-e a belvárosi önkormányzatban, azt válaszolta: „amennyiben ők ilyen döntésében részt vettek, ez lesz a bíróság dolga, akkor igen”.

A Juhász Péterrel készített teljes interjút 22 óra 30 perctől láthatják.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!