2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

90 ezer egészségügyi dolgozó kap emelt fizetést

Hír TV

2017. december 4., hétfő 12:03, frissítve: hétfő 12:38

Emelt fizetés érkezik a napokban mintegy 90 ezer egészségügyi szakdolgozó számlájára, erről számolt be a területért felelős államtitkár.

Ónodi-Szűcs Zoltán azt mondta, egy 2016. szeptemberi megállapodás nyomán emelkedhetnek most a bérek. Az államtitkár hozzátette, a mostani illetménynövekedés egy 4 lépcsős béremelési folyamat második állomása.

„A szakdolgozóknál az átlagos béremelkedés 12 százalék, a szakorvosoknál, szakgyógyszerészeknél pedig bruttó 100 ezer forintos növekedéssel fognak számolni. Akik rezidensként vannak foglalkoztatva, ott bruttó 50 ezer forintos növekményt lehet majd látni a számlákon. Szeretném hangsúlyozni, hogy ezek az alapbért illető növekedések, de tudniuk kell, hogy az orvoskollégáknál a bértömeg közel 40 százaléka, az valamilyen pótlék vagy ügyeletből származó túlmunkadíj, amelyek szintén ilyen arányban fognak emelkedni, hiszen az alapbérhez kötött minden egyéb bérelem is emelkedni fog” – közölte az egészségügyi államtitkár.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!