2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

3 év felfüggesztett egy 11 éves lány teherbe ejtéséért

2017. március 16., csütörtök 22:09, frissítve: csütörtök 22:33

Szexuális erőszak miatt egy év tíz hónap, de végrehajtásában három évre felfüggesztett börtönbüntetést kapott az a most 17 éves ózdi férfi, aki még 2015-ben ejtett teherbe egy akkor még csak 11 éves kislányt.

A terhességet titkolták, csak akkor derült ki, amikor az anya elvitte lányát az orvoshoz, hogy már a 24. hétben jár. A lányt a bíróság nem idézte meg, mert még most sem töltötte be a 14. évét. A terhességből decemberben született egy koraszülött kislány, akit sikerült megmenteni, így már jól van.

A fiatal férfit az aszódi javítóintézetből rabszáron vezették a tárgyalásra. Itt egy másik, erőszakos bűncselekmény miatti büntetését tölti. A fiatal anya vallomását a bíró idézte fel. Ebből kiderült hogy még csak tíz és fél éves volt, amikor megismerkedett a fiúval. Háromszor voltak együtt, de nem voltak tisztában a következményekkel.

„Anya nem tudott róla, hogy én együtt voltam Tiborral. Azt sem tudta, hogy komolyodik a kapcsolat közöttünk. Anyával beszélgettünk arról, hogy mi történik, ha egy lány együtt van egy fiúval. Mondta azt is, hogy ne csináljuk, mert még fiatal vagyok. Mondta, hogy van óvszer, használjuk azt, mert majd kisbabám lehet, Csak anyával beszéltem erről, máshonnan információval nem rendelkeztem erről. Az iskolában sem mondtak erről semmit” – idézte az Ózdi Járásbíróság bírója, Pallagi István.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!