2024. 06. 18. Kedd Arnold, Levente napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Radar 17:10

2018 végéig biztosan megépül a gát a Rómaira

,

2016. április 29., péntek 20:17, frissítve: szombat 17:27

A hecckampány ellenére is megépül a római-parti mobilgát – jelentette be Tarlós István. A főpolgármester szokásos sajtótájékoztatóján azt is mondta, akárhogy jelölik ki, fákat kell majd kivágni. Tarlós szerint már 25 éve meg kellett volna építeni a gátat, ami ellen azok tiltakoznak, akikre semmi felelősség sem hárul, ha valami baj történik.

A Római-part árvíz ellen védtelen, a meglévő nyúlgát egyetlenegy műszaki előírásnak sem felel meg a kerület polgármestere szerint. Árvíz esetén nemcsak a part menti ingatlanok, hanem több mint 350 hektárnyi terület és 55 ezer ember kerülhet veszélybe. Bárhol jelölik ki a mobilgát nyomvonalát, fákat kell majd kivágni, a töltés lábától számított tízméteres sávon belül ugyanis nem maradhatnak növények.

„Budapestnek ez az egyetlen olyan területe, ami meggyőződésem szerint nincs megvédve, és azt hiszem, hogy a legfontosabb az emberi élet védelme. Nem hiszem, hogy bárki is azt mondaná, hogy bármennyi fának a megvédése az fontosabb, mint akár egy ember életének a megvédése” – fogalmazott Bús Balázs.

A főpolgármester már egy olyan hecckampányról beszélt, amelynek hangadója korábban épületeket tervezett a területre: „Valami érthetetlen gyűlöletkeltés folyik ebbe a római-parti védműügyben, amit nem tudok mire vélni.”

A Fővárosi Közgyűlés döntött, 2018 végéig megépül az a gát, aminek már 25 éve állnia kellene, a beruházás látványterveit pedig nyáron teszik közzé.

„Meg akarjuk építeni azt a védművet, amelyet már legalább huszonöt éve meg kellett volna építeni, amelyet annyiszor megígértek, és soha nem tett senki semmit. Nagyjából ugyanaz a játék zajlik, mint a 3-as metrónál, nagyjából ugyanaz a játék zajlik, mint a Széll Kálmán téren. Magyarán: egyesek meg akarják akadályozni – nem tudni, bár sejthető, hogy milyen okból –, hogy ezek az építmények olyan hosszú évek ígérgetései után megvalósuljanak” – fogalmazott a főpolgármester.

Tekintse meg a főpolgármester teljes sajtótájékoztatóját:

2019 végére a 3-as metró felújításával is végeznek. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatási szerződése is megérkezett a fővároshoz. Az első felújított szerelvényt júniusig szállítják le az oroszok, az építkezés pedig november végén kezdőik.

Az MSZP törvénybe foglalná

Törvényt kellene alkotni a 3-as metró felújításáról, ahogy ez a 4-es vonal építésekor is történt – jelentette be Horváth Csaba. A szocialisták fővárosi képviselője azt mondta, ez az egyetlen garancia arra, hogy a kormány menet közben ne hátrálhasson ki a projektből. Az ellenzéki politikus szerint hiba, hogy a vonalat nem hosszabbítják meg Káposztásmegyerig, az építkezés pedig mindaddig nem kezdődhet meg, amíg nem gondoskodnak a 150 darab metrópótló buszról. A szocialisták azt szeretnék, ha nem bérelt járművekkel, hanem a BKV számára vásárolt buszokkal pótolnák a metrószerelvényeket.

„A 3-as metró ügye egy pozitív fordulat elé nézett, vagy néz. Egyelőre kormányhatározat már van rá, mi szeretnénk látni azt a szerződést, amely garantálja is a kormányhatározat tartalmát. Mert az unió támogatása és annak mértéke kérdéses, a 137,5 milliárd forint, az pedig nem fix, hiszen még vannak nyitott kérdések, mint az akadálymentes felszínre való jutás és az onnan való leközlekedés” – jegyezte meg a szocialisták fővárosi képviselője.

Politikai döntést sejtenek a liberálisok

Politikai és nem szakmai döntés született a 3-as metró szerelvényeinek felújításakor, ezért az Európai Unió csalás elleni hivatalához fordul a Magyar Liberális Párt – jelentette be Szabadai Viktor. Az ellenzéki politikus szerint a pályázat elbírálása óta nemcsak az ár, hanem a műszaki tartalom is változott, ezért arra gyanakszik, hogy politikai okokból kellett az orosz Metrowagonmash-sal szerződést kötni, az ugyancsak pályázó, de a tenderből kizárt észt céggel szemben.

„A kiírást követően, a pályázat elbírálását követően, az észtek kizárását követően változtattak számos műszaki paramétert, csak a legutóbbit említem: egyenáramú motor helyett most már aszinkron motorokról szól a szállítási szerződés, vagy nem, vagy lehet, hogy ezt még nem is foglalták a szerződésbe, mindenesetre ennél kisebb műszaki eltérésért zárták ki az észteket” – közölte a budapesti liberálisok választmányi elnöke.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!