2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben

Következik:

Híradó 12:00

200 millióra emelték Gyárfás óvadékát - azt mondta, ezt is kifizeti

Hír TV

2018. július 24., kedd 14:58, frissítve: kedd 16:02

200 millió forintra emelte másodfokon a Fővárosi Törvényszék a Gy. T. ügyében elsőfokon megállapított óvadék összegét - közölte a törvényszék.

A rendelkezésre álló adatok szerint Gy. T. megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy megbízta P. T.-t, ölesse meg Fenyő Jánost. Bizonyítottság esetén a gyanúsított cselekménye felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének a megállapítására alkalmas.

Az elsőfokú bíróság – a terhelt bűnügyi felügyeletét fenntartó és a 100 millió forintos óvadékot megállapító – határozatával szemben az ügyészség jelentett be fellebbezést. Indítványában az ügyészség egyrészt arra hivatkozott, hogy a gyanúsított személyi körülményeiben nem következett be olyan változás, amely megalapozná a kényszerintézkedés szabályainak enyhítését, másrészt azzal érvelt, hogy a terhelt bevallott vagyonára figyelemmel az óvadék összege nem alkalmas a gyanúsított eljárási cselekményeken való jelenlétének biztosítására.

A Fővárosi Törvényszék döntése szerint az elsőfokú bíróság végzése túlnyomórészt megalapozott, indokai helytállóak. Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a gyanúsított személyi szabadságának bizonyos fokú korlátozása továbbra is indokolt, mert megalapozottan feltehető, hogy a terhelt a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, például megszökne vagy elrejtőzne. E feltételezést a gyanúsítás szerinti bűncselekmény kiemelkedően magas tárgyi súlya, az ahhoz kapcsolódó büntetési tétel, valamint a gyanúsított rendkívül kedvező egzisztenciális háttere együttesen erősítik. A bíróság a fentiek alapján úgy ítélte meg, hogy továbbra is szükséges és elégséges a terhelt vonatkozásában a bűnügyi felügyelet azon formája, amelyet a bíróság korábbi végzése tartalmazott.

A gyanúsított személyi körülményeire és az eljárás során ezidáig tanúsított magatartására figyelemmel az elsőfokú bíróság megalapozottan ítélte meg azt is, hogy a szökés, illetve az elrejtőzés veszélye csekélyebb mértékű, így az az óvadék alkalmazása mellett lehetővé teszi a bűnügyi felügyelet során enyhébb magatartási szabályok rögzítését.

A másodfokú bíróság szerint azonban az óvadék mértékének meghatározásakor különös figyelemmel kell lenni a gyanúsítás tárgyát képező bűncselekmény tárgyi súlyára, a gyanúsított személyi körülményeire és vagyoni helyzetére. A gyanúsított által bevallott vagyon és az általa óvadékként felajánlott összeg alapot szolgáltat ahhoz, hogy az óvadék elsőfokon megállapított mértékét a Törvényszék megemelje. Mindezek alapján a másodfokú bíróság az óvadék összegét 200 millió forintban határozta meg, amely összeg így már arányban áll a gyanúsított vagyoni viszonyaival és megfelelő biztosítékul szolgál a bűnügyi felügyelet szabályainak megtartásához is.

A Fővárosi Törvényszék 2018. július 23-án meghozott másodfokú végzésében az óvadék összegének megváltoztatásán túl a Budai Központi Kerületi Bíróság elsőfokú döntését egyebekben helybenhagyta.

Kifizeti, mert fontos a FINA-s munkája

Az Index elérte Gyárfást, aki azt mondta: kifizeti a 200 milliós óvadékot is, hiszen nincs vesztenivalója, az összeget csak akkor veszítené el ugyanis, ha megszökne, de esze ágában sincs ilyet tenni.

Gyárfás Tamás a Nemzetközi Úszó Szövetség egyik vezetője, akinek megbízatása sportdiplomáciai kötelezettségekkel jár együtt. Ennek kapcsán ügyvédje, Bánáti János a Hír TV-nek azt mondta: röviden úgy foglalnám össze - elsősorban és ezt tényleg kérem, hogy mindenki higgye el mert valóban így van -  a magyar sportdiplomácia érdekében meg fogja oldani, ez amiatt szüksége van hogy a szabadsága ne essen korlátozás alá, hogy részt vehessen a FINA, munkájában, ami az ő számára is fontos, de elsősorban az ország számára.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!