2018. november 16.,
péntek, Ödön napja

Tízezer forintot ér Veszprém fideszes polgármesterének Orbán kampánya

Hír TV

2018. január 3., szerda 12:53, frissítve: szerda 13:18

Porga Gyula veszprémi polgármester a Hír TV kérdésére azt nyilatkozta, tízezer forintot utal majd, ha megkapja Orbán Viktor csekket is tartalmazó levelét. A politikus azt mondta, a korábbi kampányokat is hasonló összeggel támogatta.

Orbán Viktor a Soros György elleni kampányra kér pénzt mindazoktól, akik megadták adataikat a kormánypártnak. A levelet nem miniszterelnökként, hanem a Fidesz elnökeként írja alá.

– Valójában a Fidesz történetében nem ez az első eset. Az elmúlt időszakban éltünk már hasonló módszerrel. Szerintem ez fontos. A közösségünket erősíti, hogy nemcsak munkával járulunk hozzá egy-egy kampányhoz, hanem aki teheti, anyagilag is. Én ugyanúgy, mint ahogy a korábbi időszakban, most is tízezer forint körüli összeggel fogom támogatni a kampányunkat. És természetesen a munkámmal is – fogalmazott a polgármester.