2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Új civiltörvény készül a nem létező „bevándorlásszervező irodákra” hivatkozva

2018. január 12., péntek 19:22, frissítve: péntek 20:54

A Fidesz választási kampányát segíti, és új civiltörvényt készít elő a nem létező „bevándorlásszervező irodák” elleni kampány, annak ellenére, hogy az előzőt az Alkotmánybíróság és az Európai Unió is vizsgálja. Szita Károlyék levélben kérik a kormányt, hozzon törvényt „a veszély elhárítására”, de Tuzson Bence már tegnap arról beszélt, hogy ilyen törvényt készítenek elő.

Nem különösebben titkolja a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ), hogy „a Soros-féle bevándorlásszervező irodák” elleni fellépés a választási kampány része. A Nyílt Társadalom  Intézet vidéki pályázataiban valójában sem bevándorlásról, sem irodákról nincs szó, de ez nem akadályozta meg a fideszes polgármestereket, hogy azzal riogassanak, a támogatásra pályázó civil szervezetek illegális bevándorlókat telepítenének a magyar falvakba. A kampánynak viszont áldozatul eshetnek szegénységgel, oktatással, környezetvédelemmel kapcsolatos civil programok, ugyanis a kormány egy új civiltörvényt is meghozna a nem létező bevándorlásszervező irodák ellen.

Félelem és reszketés

Minden eddiginél nagyobb veszély. Soros György vidéki irodákat nyit, ami miatt elképzelhető, hogy illegális bevándorlók jöjjenek a településekre – foglalta össze Szita Károly, az MJVSZ elnöke, kaposvári fideszes polgármester, miért kellett összehívni a pénteki, budapesti rendezvényt. Hasonló állításokat tett Kocsis Máté Budapest VIII. kerületi polgármester is, aki szerint civil szervezetek vidéki településekre telepítenének illegális bevándorlókat, illetve bizonyos civilek valójában politikai ambíciókért működnek. Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester szintén azt mondta: „Soros György bejelentette, hogy irodákat akar nyitni vidéki területeken”.

Az MJVSZ eseményén, amelynek végén határozatot fogadtak el „a Soros-féle bevándorlásszervező irodák” elleni fellépésről, nem volt lehetőség az ügy megvitatására, a szervezők által kiválasztott előadók szólalhattak csak fel, ezután kézfeltétellel szavazták meg a határozatot.

Sem irodák nyitásáról, sem bevándorlókról nincs szó

Kérdéseket a sajtó sem tehetett föl, az esemény után csak egy polgármester, a hajdúbagosi Szabó Lukács volt hajlandó nyilatkozni. Pedig szerettük volna megtudni, mi alapján állítja az MJVSZ, hogy a Soros György magyar származású amerikai milliárdos, filantróp nevével fémjelzett Nyílt Társadalom Intézet (OSI) vidéki pályázatainak célja bevándorlásszervező irodák nyitása. Amit biztosan lehet tudni, az az, hogy az intézet két magyar civil szervezettel, a pécsi Az Emberség Erejével Alapítvánnyal és a debreceni Alternatív Közösségek Egyesületével kötött megállapodást. A pályázatokat ezek írják ki és bírálják el, és az OSI pénzét oszthatják el a nyertesek között. Már nyilvánosak a pályázati felhívások, ezekben egyszer sem szerepel a „menekült”, a „bevándorlás”, vagy más, rokon értelmű kifejezés.

Ha volna is ilyesmire terv, azt jogszerűen biztosan nem tudnák megszervezni: bárkinek a letelepítésére kizárólag a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalnak van joga. Jogszerű tartózkodási engedély nélkül csak az embercsempészés bűntettének megvalósításával lehetne bárkit „betelepíteni” – ez pedig nem politikai kérdés, hanem a rendőrség hatáskörébe tartozik, és 1-től 8 évig terjedő börtönnel büntetik. Csakhogy semmi nem utal arra, hogy bármelyik magyarországi civil szervezet ilyesmire volna kapható.

 
Szita Károly (Fidesz) kaposvári polgármester, az MJVSZ elnöke 
Fotó: Balogh Dávid
 

Még csak irodák nyitásáról sincs szó, a pályázatoknak nem célja, hogy a civil szervezetek állandó székhelyet rendezzenek be, ehelyett valójában helyi civil szervezetek saját programjait támogatnák. Az iroda motívuma valójában onnan jött, hogy a pécsi Az Emberség Erejével Alapítvány azután kezdett magának új irodát keresni, hogy megállapodtak a Soros-alapítvánnyal (ez az önkormányzat nyomása miatt előbb meghiúsult, de azóta találtak új irodát). Irodabérlésre az OSI nem adott nekik pénzt, sőt másra sem, az alapítvány feladata csak az, hogy elossza a pénzt más civilek programjaira – hogy pontosan melyekére, az január második felében fog kiderülni.

A debreceni egyesület kiírása szerint „elsősorban olyan tevékenységeket támogatnak, amelyek elősegítik és megerősítik a civil társadalom részvételét és szerepét a helyi problémák megoldásában, vagy felhívják a környezetük figyelmét a környezetvédelem, szociális ellátás, egészségügy, oktatás, kultúra, társadalmi befogadás, esélyegyenlőség helyben, közösségi összefogással orvosolható problémáira”. A pécsi alapítványnál pedig olyan projektekkel lehet pályázni, amik „a következő területeken nyújtanak megoldást a helyi közösséget érintő problémákra: kisközösségi aktivitás, életminőség-javítás, esélyegyenlőség, közösségi kultúrahasználat, fiatalok részvétele, zöldmegoldások”.

Embercsempészettel vádolják a civileket, de nem tesznek feljelentést

Hogy ebből hogyan jutottak el addig Szitáék, hogy illegális bevándorlókat telepítő irodák nyílnának, a szervezők nem válaszoltak. Az említett Szabó Lukács kérdésünkre elmondta, csak hallomásból ismeri a támogatási programot, de biztos benne, hogy a civilek célja valóban az illegális bevándorlók betelepítése. Ennek érdekében – mondta – szerinte az embercsempészettől sem riadnak vissza.

Szita Károly és Cser-Palkovics András nemrégiben egy sajtótájékoztatón nem tudta elmondani, mi alapján beszélnek betelepítésről. Az eseményen elhangzott az a kérdés is, hogy – mivel Magyarországon kizárólag a kormánynak vannak jogkörei emberek betelepítésére – ha egy civil szervezet vádolnak betelepítéssel, miért nem tesznek feljelentést embercsempészet miatt. Cser-Palkovics András erre úgy válaszolt, „nem vetődtek fel olyan jogi kérdések, amelyek ezt megalapoznák.”

Bírósághoz egyelőre éppen az egyik megvádolt civil szervezet, Az Emberség Erejével Alapítvány fordult, szerintük viszont a Fidesz kommunikációjában felvetődtek jogi problémák. A pécsi szervezet a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő egyesülettel közösen perelte be becsületsértésért a pécsi polgármestert és Hoppál Pétert, a választókerület országgyűlési képviselőjét. Beadványukban azt írják, „megsértették az alapítvány jó hírnevét, vele szemben hátrányos megkülönböztetésre buzdítottak, körülötte ellenséges környezetet alakítottak ki – mindezt úgy, hogy a politikusok tényeket ferdítettek el, és valótlanságokat állítottak.”

"Hajrá, Orbán Viktor!"

A pénteki MJVSZ-konferencia elsősorban két dologról szólt: több felszólaló is hangoztatta, hogy az áprilisi választás előtt az önkormányzatoknak a Fidesz kampányát kell segíteni. „A 2018-as választások tétje, hogy a bevándorláspárti ellenzék, vagy az azt ellenző Fidesz nyer, ebben a küzdelemben részt kell vennie a települések vezetőinek” – fogalmazott Cser-Palkovics András. Egy másik felszólaló a beszédét egyenesen a „Hajrá, Magyarország, hajrá, Orbán Viktor” mondattal zárta.

 
Orbán Viktor fogadja a Parlamentben Soros Györgyöt 2010 októberében
Fotó: Pelsőczy Csaba / Miniszterelnökség
 

Emellett a nem létező „bevándorlásszervező irodák” elleni fellépés megalapozhat egy, az előzőnél is szigorúbb, új civiltörvényt – noha a külföldről támogatott civileket megbélyegző tavalyi jogszabály ellen az Európai Unió kötelezettségszegési eljárást indított, miközben az Alkotmánybíróság is vizsgálódni kezdett. Ám határozatában az MJVSZ „felkérte” a kormányt, hogy törvénnyel lépjen föl a Soros Györgytől támogatást kapó civilekkel szemben. Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára viszont már csütörtökön arról beszélt, a kormány olyan törvénycsomagról tárgyal, „amelyik a Soros-terv megakadályozása végett fog majd a kormány asztalára kerülni”.

Amennyiben az új szabályozás a civil szervezetek finanszírozását is érinti, az újabb „Soros-elleni hadjáratnak” ártatlan áldozatai is lehetnek. Ha sikerül megakadályozni, hogy az OSI elkezdje a támogatási programot, oktatási, kulturális, egészségügyi, ifjúsági jellegű, közhasznú projektek esnek majd el jelentős támogatástól. Ennél is súlyosabb, hogy az OSI egyik partnere, Az Emberség Erejével Alapítvány például tanodát is üzemeltet, szegény családok gyerekei számára, nagyrészt állami forrásból. Kérdéses, hogy ezt a támogatást megtarthatják-e, ha a Fidesz következetesen folytatja ezt a kampányt, ami pedig az iskola létét is veszélybe sodorná.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!